Egyensúly gyakorlatok kézenálláshoz: törzs

Az előző bejegyzésben az ujjak megfelelő használatáról és azt célzó, rávezető gyakorlatokról írtam.
Ez teszi ki az egyensúly durván 90 %-át. Most jöjjön a maradék 10 %, a törzs. Az, hogy fejjel lefelé is meg tudod a lábaidat mozdítani csípőből, egy nagyon fontos tény az egyensúlyozásban, viszont először érdemes fal mellett begyakorolni, mert egyáltalán nem könnyű ezt az egyszerű mozdulatot élesben kivitelezni.

Nagyjából egy fél tenyérnyire a faltól, falnak háttal lendülj fel úgy, hogy a medencéddel érd el a falat. Ezután forgasd be a medencéd úgy, hogy a csípőcsontod közelítse a bordakosaradat, majd a lábakat húzd el a faltól úgy, hogy azok vigyék a medencét is magukkal.

Először az a cél, hogy legyere a falról, később meg is foghatod a lendületet, beleállhatsz és szériázhatsz is (faltól el, megtart és vissza 5x), majd, ha jól be van már gyakorolva a mozdulat, összehozhatod ezt az ujjak és a tenyértő egyensúlyozó mozgásával, így téve tökéletessé az egészet.

Ugyanezt megteheted frontálisan, lábujjakkal a falnak támaszkodva is. Itt az előző blogban bemutatott, ujjas egyensúly gyakorlathoz képest van pár apró különbség. Most a medencét húzod el finoman a faltól, ami viszi magával a lábujjakat is. Még mielőtt hátrabillennél, ugyanúgy az ujjakba tolva tudsz visszajönni, vagy lábbal visszabicskázva is elérheted a talajt.

Az előző gyakorlathoz is kell egy erős váll mobilitás. Ez erre a gyakorlatra fokozottan igaz.

Végül legyen egy egyszerűbb, álló gyakorlat is. Itt, zárt lábbal, beforgatott medencével indítsd el hátra felé a medencét úgy, hogy a fókusz a keresztcsonton van és a medence viszi magával a felső testet is addig, amíg a sarkak el nem emelkednek. Ezután, még mielőtt túl billennél, forgasd magad alá a medencét úgy, hogy az hozzon vissza  a kiinduló helyzetbe.

Ugyanezt megteheted úgy is, hogy a bordakosarat közelíted a gerinced fel, illetve ezek különböző variációt is kipróbálhatod: Keresztcsont indít, bordakosár követi, fordítva és egyszerre.

Egy külön variáció lehet, ha a medencét hátra kiviszed, majd beforgatod magad alá, mintha egy gerinchullám alsó szakaszát csinálnád. A vége minden esetben a medence beforgatásával való visszatérés a kiinduló helyzetbe.

Ebben a gyakorlatban az a lényeg, hogy a reakció idődet pontosítsd, amennyire csak lehet, hogy egyensúlyozás közben tökéletesen szinkronban legyél a pillanattal, bármelyik irányba billenj is ki.

Szép napot és jó gyakorlást kívánok Neked. :)

Egyensúly gyakorlatok a stabil kézenálláshoz: az ujjak

Sokat írtam már a kézenállás lelki, önismereti hátteréről és arról a terápiás útról, melyet a gyakorló bejár, ha nem csak a dolog fizikai része érdekli.

Legyen most azonban pár hasznos, technikai útmutató is arra, hogyan tudsz az egyensúlyra ráérezni. :) Nagyon fontos, hogy felébreszd az ujjaid aktivitását. A videóban bemutatott gyakorlatot bemelegítésként is szoktuk az órákon használni, mert nagyon jól fejleszti az ujjak toló erejét.

Sokszor nem az ujjak ereje hiányzik, hanem arról van szó, hogy a tolás irányát nem érzik még igazán. A következő videóban bemutatott gyakorlat az előző, függőleges toláshoz képest, a tolás vízszintes irányára vezet rá. Négykézláb helyzetben előre engeded a tested enyhe vállszögig, majd a test többi részét passzívan tartva, csak az ujjak toló erejét használva hozod a karokat újból függőlegesbe és enyhe negatív vállszögbe. Innen, az ujjak meglazításával engeded magad újra előre és tolod magad újból vissza.

Ha ez már megy, jöhet ugyanez elemelt térdekkel.

Ez a gyakorlat nagyon hasznos, de igazából nem szokott akkora kihívás lenni. Ami nehezebb, illetve a gyakorlat hatékonyságának egyfajta próbája is lehet, mikor ugyanezt fal mellett is kipróbálod. Először közel (kb 1 tenyérnyire vagy kicsit közelebb) vagy a falhoz, a sarkad éri el a falat és kizárólag az ujjakba tolva távolodsz el, majd jössz le a falról.

Ha ez elsőre nehezebben megy, lehet, hogy nem vagy elég közel a falhoz, emellett picit tolhatod el még a mellkast is a faltól, így könnyebb az ujjakkal megindítani a testet a talaj felé.

Amikor ez kezd már egész jól menni, mehetsz messzebb a faltól, illetve elkezdhetsz szériázni, azaz, eltávolodsz a faltól, de megtartod pár másodpercig, visszaengeded magad és megismétled 5x.

A legfontosabb az ujjak tolóerejének és a megfelelő irányoknak a megérzése. Ha ez megvan, már "csak" szinkronba kell kerülj a pillanattal, azaz a reakció idődet kell bepontosítanod amennyire csak lehet.

Ennek egy nehezebb és egyben hatékonyabb változata, amikor frontálisan vagy fent a falon. NAGYON FONTOS, hogy ezt a gyakorlatot csak megfelelő vállmobilitás esetén érdemes kipróbálnod akkor, ha képes vagy vállszög és banán póz létrejötte nélkül felépítened a kézenállást!

Ha ez megvan, akkor is érdemes az első próbát segítővel tenni, aki megfog, ha túlbillensz. Egyébként túlbillenés estén itt is a cigánykerékbe kifordulás a helyes taktika, ahogy a videó végén is látod majd.
Ha nem billensz túl és jönnél már le, de nem tudsz a kezeddel lépni, nyiss egy terpeszt és engedd le magad valamelyik irányba.

Felépíted a korrekt függőleges pozíciót. (Erről is írok még.) Itt már csak a lábfejed érinti a falat. Meglazítod az ujjakat és a tenyértövet tolod a talajba, minek következtében a tested a lábfejekkel együtt eltávolodik a faltól. Még mielőtt túl billennél hátra, az ujjakba tolva jössz vissza a falra. Ebből is lehet szériákat tolni, ha a tenyértőbe tolásra nem indulna el a test hátra felé, előtte az ujjak tolásával feszítsd rá magad a falra, majd innen lazítva az ujjakat, tenyértőbe tolva már nagy valószínűséggel működni fog a gyakorlat. :)

Az egyensúlyozás kb 90% ujj és tenyér munka, a maradék a törzsizmok finom játéka, mely egy jól felépített pozícióban viszonylag könnyen, akár magától is kialakulhat.

Természetesen ehhez is vannak rávezető gyakorlatok, melyeket egy következő blogban osztok majd meg Veled.

Szép napot és jó gyakorlást addig is. :) 

Oldalcsillag - Vízválasztó az Akrojógában

Sok mindenről szólhat az akrojóga. Bizalomról, egymásra figyelésről, összhangról, a gyermeki játékosság önfeledt megéléséről, erős összpontosításban végrehajtott, tiszta mozdulatokról, harmóniáról, szerelemről, transzról, hogy csak néhányat említsek.

Az első nagy hullámon túl vagyunk. Azt gondolom, hogy akik csak divatból csinálták – ha voltak egyáltalán ilyenek, - már abbahagyták. Mára inkább azok maradtak, akiket egészen mélyen megfogott és lenyűgözött ez a zseniális mozgásforma.

Akik rendszeresen gyakorolják, tudják jól milyen felbecsülhetetlen tanítást hordoz minden akrojógával eltöltött perc.

Ha megszoktad, hogy csak magadra számíthatsz és mindent neked kell kézben tartani, elég komoly kihívás elé nézel már az első alkalommal, mikor a legegyszerűbb alap technikák alapozása történik.

A ’lábon fecske’, ’madár’ vagy ’front bird’ néven ismert páros pozíció egyszerűen nem működik bizalom nélkül. Ha a tartó ember (base) és aki repül (flyer) is újak még, kénytelenek abban bízni, hogy borulás esetén a segítő(k) (spotter) fogja meg őket.

Ezek a pillanatok, a kezdeti rutintalanság miatt tényleg embert próbálóak lehetnek mindkettőjük számára. Ezért szoktam ilyenkor megadni mindkettőjüknek a lehetőséget, hogy haladó tanítvánnyal is kipróbálhassák a mozdulatot.

Ilyenkor szokott nagyon feltűnni, hogy milyen súllyal van jelen a kezdő flyer életében a bizalom-kétely önkorlátozó mintázata. A történet nem bonyolult. Emeld ki a fejed és a mellkasod, nézz előre, feszítsd meg a hátizmaidat és tartsd magad feszesen. Ha ez megtörténik, egy haladóbb tanítvány (sokszor a kezdő is) könnyedén megtartja a kezdőt is madárban. A legfontosabb ilyenkor az, hogy a flyer engedje át az egyensúlyozást a basenek.

A nehézség nem a test izmainak megfeszítésében (bármelyik átlagos edzettségű ember képes rá), hanem az egyensúly és a kontroll átadásában rejlik. Sokszor éltem meg én is ezt a „kontroll harcot”, különösen, ha flyer civilben közép vagy felső vezetőnő volt. Evvel együtt ezeket a harcokat végül mindig én, helyesebben mi nyerjük meg, mert az érdekünk ugyanaz. A csoda akkor születik meg, amikor a bizalom, és a flyer végre fellélegezhet és megélheti a felszabadult repülés örömét.

Talán évek óta nem bízott meg igazán senkiben, most meg egy ’idegen’ kezébe, pontosabban talpába helyezi az életét. Ennek jutalma terápiás hatású és életre szóló. Végre visszakap valamit, amit talán még gyerek korában veszített el.

Aztán jön az önbizalom-testtudat-figyelem lecke. A kezdetben statikus pozíciót szépen feloldjuk. Visszafogunk kézbe, majd a 4 pontos alátámasztásból 2 eltűnik. Marad átlósan, mondjuk egy jobb kéz és egy bal láb. A flyer nem akar leesni, ezért az instrukciót követve átterhel a maradék támasztó pontokra és ott él meg egy jóval dinamikusabb egyensúlyt, mint az előző körben. Eddig a pontig rendszerint már az első alkalommal el jutunk. Ez is része annak a ’beavatásnak’, melyet az akro-szűzesség elvesztése jelent. :)

  

A következő lépésig már nem mindenkivel jutunk el az első órán. Azok azonban, akik szeretik a kihívásokat, és akiknél más, ezzel ellentétesen rögzült mozgásminták nem akadályozzák az akciót, megélhetnek egy még aktívabb helyzetet. Ilyenkor a felszabadult (alátámasztást vesztett) végtagok, - mondjuk jobb kéz, bal csípő alátámasztás esetén, - a bal könyök és a jobb térd lefelé való összeérintése következik. A szükséges átterhelés megvalósuláshoz, a jobb térd lefelé, a jobb csípő viszont felfelé mozdul.

Ez már egy jóval összetettebb manőver, melynek sikere legalább annyira múlik a base stabilitásán, mint a flyer mobilitásán, bátorságán és test-tudatán. Arra szoktam törekedni, hogy ez a gyakorlat legkésőbb a második órán már sikeres legyen, mivel ebből számos további pozíció és mozdulat fakad majd (pl: fecskéből trónba való tranzit).

Ha azt látom, hogy az akró-pár ezt a mozdulatot nagy biztonsággal végre hajtja, akkor mehet ugyanez felfelé, azaz a flyer a felszabaduló területeken, kezével az ellentétes oldali bokáját fogja meg, egy fajta haránt fél bölcső pozíciót létrehozva. Tovább elemheti még póz fényét, ha a base megfogja, és finoman lefelé húzza a flyer alátámasztott oldali lábfejét, így az el tudja engedni az alátámasztott kezet is. Ez, az előzőkhöz képest már egy jóval erőteljesebb, több eleganciát és kecsességet sugalló testhelyzet, bár ez lehet, hogy szubjektív megítélés. :)

Az viszont bizonyos, hogy nagyobb rutin és koncentráltabb jelenlét szükséges a végrehajtásához.  

Miközben a fentieket olvasod, lehet, hogy formálódik benned a kérdés, miért is írtam le mindezt, hogyha az egész bejegyzés címe és témája az OLDALCSILLAG.

Ha azonban mára nagy rutinnal és könnyedén hozol létre oldalcsillagot akár base-ként, akár flyer-ként, vissza tudsz emlékezni az ezzel kapcsolatos kezdeti nehézségekre. Vannak látványos, de egyszerű, könnyen kivitelezhető pózok, mozdulatok, mint mondjuk a ’falevélből való bukfenc’ vagy a sima csillag, melyeket egy jó base és egy spott részvételével akár az első órán is el lehet alap szinten sajátítani.

Az oldalcsillag nem ilyen. 

A fent leírt gyakorlatok és progressziók, némi talajon végzett rávezető gyakorlat segítségével elvisznek az oldalcsillag határáig, ahol az addig lendületesnek megélt fejlődésed egy csapásra elakad, és Te egy azelőtt ismeretlen frusztrációt élsz át.

Az ’akro-szűzesség’ elvesztése, egy fajta beavatás volt. Ezután az újabb és újabb félelmek leküzdésén keresztül megéled a saját gyermeki játékosságodat, a fejlődésedben megélt sikeredet. Önbizalmad szárnyal és akkor egyszer csak ott van az első komolyabb próbatétel, egy igazi mérföldkő, vagy még inkább vízválasztó, ahol eldől, hogy milyen fából is faragtak valójában.

Kitartón végig tolod a folyamatot a nehézségek ellenére vagy megfutamodsz? Sokat számít ilyenkor egy jó tanár támogatása, aki nagyon jól tudja, min mész keresztül, de a végső döntés a tiéd. Senki sem mehet el az órára helyetted. Ha viszont már ott vagy, a közös gyakorlás erejéből nagyon sokat meríthetsz, és végül nem lesz kérdés, hogy megérte-e. :)

Miért is annyira nehéz és egyben zseniális tanulási lehetőség az oldalcsillag?

Mindent, amit addig az akrojóga gyakorlásának segítségével megtanultál magadról, a gondolkodási mintáidról, a testedről és amit a tested tanított neked, az oldalcsillag felkérdezi, akár az élet, mondjuk egy olyan szituációban, ahol megszoktad, hogy mindig a vesztes szerepét választod, de most először ott van egy másik szerep is.

Az oldalcsillagban az összpontosítás és az instrukció tiszta végrehajtása segít abban, hogy a félelmeiden, kételyeiden és a tested ösztönös menekülési reakcióin úrrá legyél. Bíznod kell magadban, a partneredben, a pozícióban és az instrukcióban, annak ellenére, hogy valaki benned folyamatosan a ’danger gombot’ nyomkodja.

Itt jön be a jóga lényege egy mondatban összefoglalva: "Citta vrtti niródha." A jóga a tudatfolyamatok uralása. Jelen esetben az ösztönös késztetések feletti uralom a tét. Valaki benned folyton ki akar menekülni a pozícióból, és sajnos elég sok ponton meg is teheti ezt. Ha a lábaidat elkezded lefelé tolni, lábnehéz leszel, és a világ legprofibb basei sem tudják megakadályozni, hogy kiugorj a helyzetből.

Ez is egy lecke, hogy megértsd, amitől félsz, az valójában illúzió. Nem tudsz akkorát esni, hogy azzal árts magadnak. Lerakod a lábad, és lent vagy, ha előre esel, akkor is látod a talajt magad alatt, így legrosszabb esetben a tartó emberedre tudsz ráesni, de kárt tenni igazából benne sem tudsz.

Újból visszatér a fecske pózban érvényesülő alap tanítás. Odafönt nincs egyensúlyozás, mert azzal csak destabilizálod a helyzetet. 

Amit Te egyensúlyozásként élsz meg oldalcsillagban, az valójában pánik szülte kapálózás, ami azonnali széteséshez vezet.

Igazából nem is Te kalimpálsz, hanem a benned elszabadult félelmek. Átveszik a tested feletti uralmat és össze-vissza rángatnak. Képesek ilyenkor kiugrasztani egy teljesen stabil pozícióból. Ezt base-ként megélni is nagy próbatétel, rendkívül idegesítő ugyanis mindezt úgy végig nézni, hogy nem tehetsz semmit...

Ha a flyer elkezd lábnehéz lenni, a támasztó felkarjánál fogva lefelé húzva még pár másodpercig menthető a helyzet, de, ha a flyer nem emeli feljebb a lábait, ez is szétesik egy idő után. Base-ként azt éled meg ilyenkor, hogy egymás ellen harcoltok. Erőszakot alkalmazol a siker érdekében, de a flyer rágörcsöl a széteső pózra. A félelmek lebénítják és szinte teljesen mozgásképtelenné teszik, amíg le nem veti magát a base lábairól.

Az oldalcsillag persze tartó emberként sem egy könnyű történet. megszoktad, hogy 2 lábon tartod a partneredet, most meg minden súlya egy lábadra terhelődik, amit ráadásul sokkal nehezebb tengelyben tartani. Minden egyes rezdülés, ami madárban meg sem kottyant, most minden irányba megbillentheti a flyeredet, aki ráadásul ijedtében egyre intenzívebb és kordinálatlanabb mozgással reagál. Ördögi kör ez, melyet jobb mielőbb megállítani.

Sokat segít oldalcsillag tanulásakor a kitartás mellett megint csak az, hogy mind a két fél, ki tudja próbálni a technikát haladó tanítványokkal is. A tartó ember derekát a talajba feszítve, még nagyobb összpontosítással tartja a lábát függőleges helyzetben. Kezdetben megengedett a másik láb talpra rakása hajlított helyzetben, így a talajba tolással a másik láb is fokozhatja a stabilitást.

Később azonban szerencsésebb, ha a másik lábat hajlítva a mellkashoz közel húzva várja, hogy az a láb is szerephez jusson, mondjuk egy vízszintes irányú,  ’London Spin’ forgatás esetén.

Flyerként a tanulási folyamat fontos része, hogy eszközöket kapjon a stabilitás és mobilitás érdekében. Kicsit visszatérve az egy csípő, ellentétes kéz alátámasztáshoz, a flyer, karját behajlítva lejjebb engedi a felső testét, majd, még mielőtt előre leesne, a lábait lefele húzza és a kézbe finoman beletolva visszaemeli a felsőtestet vízszintes pozícióba. Ez a mobilitás próbája. Kéz és láb össze kell dolgozzon, így sokkal könnyedebb, szellősebb lesz a mozdulat.

Gyakori hiba még, hogy miután a felső ember átfogott az alsó térdére, sípcsontjára, a fölső lábat elkezdi hátra engedni, egy fajta homorításba engedve a testet. Minden testrészed, amit nem látsz, önálló ’akarattal bír’, és tutira valami mást fog csinálni, mint amit szeretnél. Amit a hátad mögé viszel, afölött nincs uralmad. Ilyenkor a legfontosabb, hogy a fejedet tudd mozgatni és vedd észre, hogy melyik testrészed nincs a látóteredben. Amit észre veszed, hogy melyik részeid (általában a lábak) önállósították magukat, elindulhat a törekvés, hogy visszahozd őket a helyükre.

Alapigazság minden mozgásos útkeresésben, hogy a félelmek előszeretettel álcázzák magukat életösztönnek. Hogyan tudod megkülönböztetni őket a valódi életösztöntől? Nagyon egyszerű.

A valódi életösztön megmenti az életedet (pl: Biciklis eséskor úgy gurulsz ki, hogy néhány karcolással megúszod. Nem érted, nem tudod, hogyan csináltad, csak arra emlékszel, hogy színtiszta, félelem mentes jelenlétben voltál, az idő mintha kilassult volna, és a mozdulat, melynek köszönhetően egyben maradtál, magától megtörtént.).

Ehhez képest az életösztönnek álcázott félelem megbénít, rettegésben tart és végül sérülést okoz, melyet később a félelmeid további önigazolásra használhatnak fel. (pl: Kézenállásban behajlítod a karodat és fejre ejted magad, mert azt gondolod, hogy a karod nem bír el, és minél közelebb a talaj, annál biztonságosabb…)

Nagyon fontos, hogy fel tudd ismerni a két működés közti különbséget. Jól szemlélteti ezt mondjuk egy falevélből indított bukfencben való kibillenés. Amikor a valódi életösztön győz, a billenés ellenére végig viszed a mozdulatot és végül kis korrekcióval, de biztonsággal megérkezel. Ha a félelmek blokkolják a tudatosságodat, ugyanebben az esetben a base lábába kapaszkodva megállítod a mozdulatot és magadat kis gombócba összehúzva várod a véget. Ebben az esetben, ha a spott nem lép közbe, garantálta esés lesz a vége.

Az előző élményt felszabadultság és növekvő önbizalom követi, a második verzióban a kudarc és csalódottság érzése dominál.

Tehát az már tisztán látszik, hogy a legnagyobb kihívás az egészben flyerként, hogy a maguknak lépten-nyomon érvényt szerezni akaró félelmeken úrrá tudj lenni.

Mi lehet a félelmek legyőzésében a legfontosabb fegyver a kezedben? A tudatosság az. Összerakod fejben a pozíciót, majd side plank-ben begyakorlod a talajon a lábak uralását és a test feszes tartását. Összpontosítasz az instrukcióra és minden idegszáladdal azok legpontosabb végrehajtásán dolgozol.

Emellett szép lassan megjelenik egy jó értelembe vett lazaság is. Még haránt kétpontos alátámasztásban elkezdesz körül nézni. Begyakorlod az előbbi kéz-láb összjátékot, a felszabaduló kézzel, még ebben a helyzetben megérinted a homlokod, az ellentétes válladat, a combodat, meg amit még elérsz magadon anélkül, hogy lebillennél és aztán a base sípcsontját, térdét is.

Ez a gyakorlat a base-ek stabilitásán is sokat fejleszt, a flyerként meg tudatosíthatod a testedet és azt, hogy milyen mozdulatokat tudsz végrehajtani leborulás nélkül. Rengeteg gyakorlat áll a rendelkezésünkre ezzel kapcsolatban, sokat még most fognak felfedezni a kreatívabb tanárok és tanítványok. :)

A legfontosabb azonban a kitartás. Amikor az oldalcsillag tanulási fázisában vagy, könnyen lehet, hogy egész órák mennek el minimális sikerélménnyel, esetleg a tanár még a végén bedob egy könnyebben kivitelezhető ’juti falatot’, és bízik benne, hogy legközelebb is eljössz, mert az eredmény lehet, hogy lassabban jön, mint azelőtt, de egy nagyon fontos szintlépés előtt állsz és a tanár már látja az alagút végét.

Ha már elkezdted, és ebbe a szakaszba jutottál, azt javaslom, mindenképp folytasd mert, amikor túl vagy rajta, a személyiség fejlődésedben, önbizalmadban és önbecsülésedben is előre lépsz és olyan mozdulatok válnak elérhetővé, melyeket korábban lehetetlennek tartottál és csak irigykedve néztél.   

Tarts ki Barátom, és meglesz a gyümölcse.     

Egyensúly a Kézenállásban

Az egyik fellendül és fenn marad, a másik folyton visszaesik. Annyi fix, hogy nem a véletlen műve. Mi lehet az, amit másként csinál az, aki fent marad?

Egyensúlyozni kézenállásban egy teljesen rossz pózban, hajlított karral, vállszöggel, banán pózban is lehet. Ennek sajnos az ellenkezője is igaz. Hiába van egy tökéletes és gyönyörű tartásod a kézenállásban, ha nem kezdesz el egyensúlyozni, nem maradsz fönt.

Többféle megközelítés létezik, de általában két irányt szoktam megfigyelni.

Vannak, akik egyedül gyakorolva, spontán módon éreznek rá az egyensúlyra. A póz legtöbbször tökéletlen, viszont a tenyerüket és az ujjakat teljesen ösztönösen használják. Hogy ilyenkor mi is történik, azt inkább csak később tudatosítják, ha ez valamiért fontossá válik.

A másik irány az, amikor a mozdulatok tökéletes tudatosítása felől közelítesz. Míg az előző esetben az ösztönösség felől haladsz a tudatosság felé, itt éppen fordítva, a helyes pozíció és a különböző, egyensúlyt fejlesztő gyakorlatok elsajátítása felől tartasz a spontán, ösztönös egyensúly felé.

A fenti két tanulási irány két különböző lelki alkatot is megmutat. Ezek nem feltétlenül vannak fedésben, de nagy vonalakban elmondhatjuk, hogy az egyik számára a felszabadult improvizáció az, amiben otthon érzi magát, míg a másiknak a szigorú keretek adják a biztonságot.

Ha az első működés inkább a jellemző rád, a dolgok tudatosítását és a test megfegyelmezésére való törekvést élheted meg úgy is, mint egy akadályt, egy gátat a mozdulatok szabad áramlásában.

Nem kell, hogy feladd alapvetően kíváncsi, kísérletező szellemedet, mely a test intelligenciáját a mozdulatok hullámain szörfként használva, gyermeki játékossággal tanul. Úgysem tagadhatod meg alaptermészetedet, emellett mindennél nagyobb szükséged van a keretekre, az elmélyült tudatosságra, hogy újból és újból megtapasztald magadat a helyes pozícióban, hogy felfedezd és javítsd a hibáidat.

Ha erre az útra lépsz, tudd, hogy végtelen türelemre és állhatatos kitartásra lesz szükséged. Látszólag visszafelé haladsz. Az ösztönösen begyakorolt egyensúlyt, a gyakorlásban való spontaneitásodat egy időre meglehet, hogy elveszíted. A pozíció szétesik és Te a 'Senki földjén' időzöl. Majd, ha a kezdeti kudarc élményeket elszántsággá tudod kovácsolni, ami szétesett, összeáll újra egy jóval stabilabb formában. 

Úrrá lenni a megszokáson, az ösztönös késztetéseiden, érett, felnőtt feladat. Itt kapcsolódik ez a fajta tanulás a jógát jó esetben kívül belül átszövő szellemiséghez: „Citta vrtti Nirodha” Cél a tudat folyamatok feletti uralom megszerzése. Ez az improvizációs készséget nem akadályozza, hanem éppen hogy kiegészíti.

Ezen az úton fel kell, hogy ébressz magadban egy nagyfokú bizalmat, azt a fajta belső bizonyosságot, hogy a felkavart iszap előbb utóbb leülepszik. Menj tovább az úton, és meglesz a jutalmad. Az elveszített egyensúly helyébe egy sokkal mélyebb stabilitáson alapuló új egyensúlyt fedezhetsz majd fel.

A másik lelki alkat biztos keretek között érzi magát inkább otthonosan. Vannak zenészek, akik csak, kizárólag kottából tudnak játszani. Ismerek olyanokat, akik csak receptből tudnak főzni, és megőrülnek az „ízlés szerint sózzuk” és hasonló kifejezésektől… Számukra, a térkép elengedése és az improvizáció rettenetesen ijesztő lehet.

Ebben az esetben egy darabig lehet, hogy egész simán haladsz előre, hisz nincs más dolgod, mint tudatosítani minden porcikádat és szépen felépíteni egy tökéletes pozíciót. Ha megfelelő mobilitásod és hajlékonyságod van, ha nincsenek hibásan rögzült mozgásminták, hamar felépítheted a nagy könyvben megírt formájú kézenállást.

(Ha emellett hiányosság van mobilitás és hajlékonyság terén, esetleg még hibásan rögzült mintákkal is küzdesz, az út hosszabb és rögösebb lesz számodra, ez azonban nem jelenti, hogy kevésbé lenne értékes az a rendkívül komplex tanulási folyamat, amin átmész, sőt.)

Visszatérve a szigorú keretekre építő lelki alkatra, ebben a helyzetben a legnagyobb kihívást valószínűleg az jelenti majd számodra, mikor el kell távolodj a faltól vagy a segítőtől, és el kell kezdj magadtól egyensúlyozni. Talán a jól felépített egyensúly gyakorlatokat is magadévá tetted már, de most spontán teljesen ösztönös módon kell alkalmazd őket. 

Megszoktad, hogy teljes kontrollra törekszel, mindent igyekszel kézben tartani, azonnal tudatosítani. Így aztán nem jut tér az improvizációnak, annak, hogy átadd a gyeplőt a tested intelligenciájának, és hogy azon keresztül, gyermeki kíváncsisággal fedezd fel a mozdulatot.

Itt az előző lelki alkathoz képest, éppen ellenkező irányú lesz a tanulási folyamat. Aktivitásodat megőrzöd, de magadban egy picit hátra lépve teret engedsz annak, hogy az egyensúly spontán megszülessen benned. Inkább tanúja és megfigyelője leszel a folyamatnak, mint a koordinátora.

Végtelen türelemre most is szükséged van. A gyakorláshoz való hozzáállásodban egy furcsa paradoxon megvalósítására érdemes törekedned. Nem sürgetheted magadat, meg a fejlődésedet. Rá kell érj a gyakorlásra, és rá kell szánd az időt olyan nyugalommal és elszántsággal, mintha a világ összes ideje a tiéd lenne, ugyanakkor olyan jelenléttel és izzással kell dolgozz magadon, mintha bármelyik pillanat lehetne akár az utolsó is számodra.

Akármelyik lelki alkattal is érzed a rokonságot, lesznek rávezető gyakorlatok, melyekkel így is, úgy is találkozol, mikor eljön az ideje.

Nagyon fontos alap tézis, melynek igazságára újból és újból rácsodálkozunk, hogy „aki megfelelően gyakorol, az minden bizonnyal fejlődni is fog.” E nélkül bele se lenne érdemes kezdeni. Bármilyen pici is legyen egy-egy mozdulatban a fejlődés, a tanulási folyamatodban ezek lesznek a vezérfonalak, amolyan út jelző bóják.

Egyensúly terén először az lesz a cél, hogy képes legyél megmozdulni a pozícióban. Legfontosabb, hogy az ujjakkal a talaj erős tolása révén a testedet képes legyél visszahúzni egy hátra billenésből.    

Ugyanezt meg fogod tapasztalni a lábak, hasból való előre húzásán (bicska) keresztül is. 

Ez a ’mentés’, amit akkor kell majd használnod, ha kibillensz hátrafelé az egyensúlyból.

Meg vannak a megfelelő rávezető gyakorlatok arra az esetre is, ha előre felé billennél ki. Ilyenkor a medence, hasból való hátra húzása szükséges vagy, ha erről lekésnél, egy erős vállszög, pici karhajlítással még megmentheti a helyzetet. Alapvetően ez is még mentés, ami nem egyenlő az egyensúlyozással.

A mentésnél azt gyakorlod be, hogy mit tegyél, ha kibillensz előre vagy hátra. Minden mentésnek időben meg kell találd a végét, különben kibillensz a másik irányba. Ezek a mozdulatok egy vízszintes vonal mentén történnek előre és hátra, jó esetben úgy, hogy meg is állítod őket, amint visszakerülsz a függőlegesbe.

Ha folyton mentened kell hol az egyik, hol a másik irányba, az rövidtávon is piszok fárasztó. Az egyensúlyozás ezzel szemben egy jóval finomabb, de folyamatos mozgás (90% az ujjak, 10% a törzs), mely vonal helyett inkább egy körpályán zajlik, így nem kell megszakítani, csak áramoltatni. Ennek megfelelően, ahelyett, hogy energiát emésztene fel, inkább tölt és fellelkesít. 

Ezt látom minden alkalommal, mikor valakinek először sikerül ezt a fajta áramlást az egyensúlyban megtapasztalni. Persze később is megmarad ez az érzés, de az első találkozás a legmeghatározóbb. Amikor talpra állsz, a tekinteted is megváltozik. Erőt, izgalmat és boldogságot sugárzóvá válik. Egymás közt vagyunk, nem szégyenlősködünk. Volt már, aki táncra is perdült. Hasonló ez az érzés, mint a gól-öröm, csak finomabb természetű.

Ezek után ahhoz kell majd az állhatatos kitartás, hogy szépen a saját tempódban, kitaposd az utat ehhez az élményhez, hogy bármikor képes legyél oda visszatalálni. Rendkívül frusztráló, mikor, mondjuk egy 12 másodperces stabil megtartás után hetekig nem tudsz túllépni a 3-5 másodperces részidőkön.

Ez a fejlődés vízszintes szakasza, mely egyáltalán nem látványos, viszont annál fárasztóbb. Ilyenkor tölti fel a folyó a medret, de te ezt a gát előtt állva nem látod. Aztán a kitartó gyakorlás egyszer csak meghozza a gyümölcsét, és a folyó áttöri a gátat vagy egyszerűen átömlik rajta és az áramlás folytatódik.

Újra ott az egyensúly, és amíg nem reagálsz a saját sikeredre, meg is tudod tartani.

Fejlődésed egy új szakaszába érkeztél, ahol a sikerélmény keltette öröm lesz a legnagyobb akadály a tovább lépésben. Lassan megtanulod, hogy a koncentrációd akkor sem sérülhet, ha épp egy fantasztikusan energikus állapotban időzöl.

Ebben a szakaszban kezded szétválasztani magadban az egy pontú koncentrációt, mely az előtted lévő ponton van, ahová a tekintetedet lehorgonyozod, és a figyelmet, mely a koncentrációval egy időben képes végig pásztázni a testedet és, melynek segítségével akár egyensúlyozás közben képes vagy javítani és fenntartani a pozíciót.

Ezt az állapotot magától értetődően lehet a meditációhoz is hasonlítani. Egyszerre van jelen az egyhegyűség és a pillanattal való folyamatos áramlás anélkül, hogy reagálnál a szembejövő külső és belső ingerekre.

Mind a mai napig, a reggeli kézen állós rutinomat csak akkor tudom rendesen elvégezni, ha előtte kiürítem az elmémet és teljes figyelmemet a testemnek és a gyakorlásomnak szentelem. Bekúszik egy gondolat, és ha reagálok rá, azonnal kibillenek. Ilyenkor, ha sikerül időben váltani és a gondolatot elengedve, a pillanatot megragadni, még meg tudom menteni az egyensúlyt.

Mai rohanó világunkban megszoktuk, hogy miközben napi teendőinket végezzük egy csomó mindent pörgetünk még a fejünkben. Aggodalmak, szorongások, megoldatlan problémák, intézni valók és az ezekkel való spekulációk végeláthatatlan sora villan át agyadon egy másodperc töredéke alatt. Nincs idő. Tényleg nincs. 

Egyensúly csak az időtlenségben létezik.

Mielőtt gyakorolni kezdesz, jó, ha kiüríted az agyadat. Használhatod a bemelegítést is erre az átzsilipelésre, hogy mire odajutsz, meg tudd adni a tiszteletet a mozdulatnak és át tudd magad adni annak, ami történik.

Ebben az állapotban nem tudsz agyalni, nem tudsz máshol lenni, csakis ott, a hurrikán szívében, ahol nyugalom van és erő. A tudat felfrissül ebben az állapotban. Kitisztul a fej, megnyugszik az elme és az idő nem fog rajtad. 

Fölé emelkedsz a problémáknak és a megoldás sokszor magától megmutatkozik, hisz csak arra volt szükséged, hogy egy kicsit a feje tetejére állítsd a világot.

„Mert kézen állni jó.” Jó gyakorlást Barátom!          

Felszabadultság

Az utóbbi időben egyre többször jön szembe velem a jelenség kézenállás órákon, hogy stabilan vagy bizonytalanul lendülő tanítványok egyaránt puffanva érkeznek a talajra. Annyira sokakat érint ez mostanában, hogy úgy érzem, muszáj, foglalkozzak a témával.

Mi állhat a puffanások mögött és mi kell a puha, kontrollált érkezéshez?

Legtöbb esetben, akinek nehézsége van a puha érkezéssel, annak a fellendülés is kihívás. Ilyenkor egy érdekes paradoxon működik. Minél jobban félsz az eséstől, a zuhanástól, annál kisebbet lendülsz, illetve annál inkább behúzod a féket és ellenállsz a saját lendületednek. Ennek következtében olyan szögbe kerül a tested a talajjal, ahol már nagyfokú tudatossággal és pontossággal is nehéz a puha érkezést kivitelezni.

Így tehát, minél jobban félsz az eséstől, annál kisebbet lendülsz, és annál nagyobbat puffansz majd az érkezésnél. Ilyenkor a gravitáció nem a barátod. Minden olyan hirtelen történik. Érkezéskor odavered lábujjaidat a padlóhoz, rosszabb esetben a térded is odakoppan.

Téren és időn kívüli zuhanásba kerülsz, és a félelem blokkol minden fajta tudatosságot. Nem Te cselekszel, a becsapódás egyszerűen csak megtörténik veled. Olyan, mintha vezetés közben hirtelen elengednéd a kormányt és csukott szemmel, magzatpózba összegubózva várnád, hogy utolérjen a fájdalmas vég.

Mindeközben, két lendülési kísérlet között látod azokat a tanítványokat, akik gond nélkül lendülnek, majd szép puhán érkeznek a talajra.

Valószínűleg vegyes érzések kavarognak Benned. Határán vagy annak, hogy a félelem rettegéssé fokozódjon benned, ugyanakkor ott a csalódottság, a düh meg a remény is, hogyha másoknak ez ennyire könnyedén megy, talán te is képes vagy rá, ha sikerül fejben átkattintanod valamit. A lelked mélyén tudod, hogy ez most fejben dől el. Ha nem hinnél benne, hogy le tudod győzni a félelemet, bele se vágtál volna.

A tét sokkal nagyobb, mint elsőre gondoltad. Minden egyes győzelem, melyet a félelmeid felett aratsz, önmagadhoz, a saját belső könnyedségedhez és felszabadultságodhoz visz közelebb. Ha ellenben engeded, hogy a félelem győzzön benned, egyre több korlát jelenik meg az életedben, és egyre távolabb kerülsz mindentől, ami igazán fontos.

Ez egy ismerős dilemma. Át lehet élni az élet szinte minden területén. Amikor egy tanítványban ez a dráma zajlik, igyekszem a legnagyobb biztonságot, biztatást és támogatást megadni neki. Tudom, hogy ebből az állapotból kijönni még segítséggel is embert próbáló feladat.

Van, hogy túl nagy az ellenállás és nincs még értelme lendülni. Ilyenkor, első körben elég, ha szoktatod magad a fejjel lefelé pozíciókhoz, esetleg külső segítséggel egy kikönnyített kézenállást gyakorolsz, ahol a saját súlyodnak csak egy részét kapod meg (a tanítvány mögött állva, lábainál felfelé húzva, térddel a lapockáknál betámasztva, a teljes súlyánál tényleg jóval kisebb terhelést kap), miközben maximális biztonság vesz körül.

Az a tapasztalat, hogy ebben az induló állapotban is lehet fejlődni.

Az út lényegében ugyanaz, mint azoknál, akik lendülnek, csak erősen visszafogják magukat. A félelem legnagyobb ellensége a cselekvés, a cselekvéshez pedig bátor és tudatos döntés kell.

Nem a semmibe ugrunk. Az első lépés az, hogy kezdj el összpontosítani az instrukcióra. Hová és hogyan teszed le a kezedet, hol feszíted meg az izmaidat, milyen irányokra törekszel a lábaiddal, hogyan győzöd le tested ösztönös késztetéseit, amivel a pózt és a mozdulatot igyekszik elkerülni.

Segítek az érkezés tompításában, ahogy fejlődsz, egyre kevesebbet.

Többször megtapasztalod, hogy a tested becsap. Mikor beállítjuk a valódi függőlegest, úgy érezheted, dőlsz hátrafelé, a karodról, válladról gondolhatod, hogy nem tartanak meg. Mégis, ha a karod egyenes és függőleges, a rettegett fejre esés elmarad.

Segítek a tartásban. Csak 10 másodperc. A végén kiderül, hogy 15-ig is bírtad volna. Felszívod magad, és készülsz a 15-re. Pár pillanatig olyan erősen koncentrálsz, hogy a félelem nem fér hozzád. Mondogatod az instrukciót magadban, figyelsz a testérzetekre. Megjelenik a tudatosság, ezzel párhuzamosan csökken benned a félelem.

Sose hitted volna, de talán most először sikerült igazán győzelmet aratnod a korlátaid felett. A következő órát már szinte várod. Már nem kell megküzdened a saját ellenállásoddal. Megérint a győzelmi mámor és a kihívás szele. Egy-egy pillanatra feltűnik előtted az az éned, aki felszabadultan cselekszik, aki erős, kecses és tudatos. Tetszik a kép. Akarod ezt a részedet megélni újra és újra. Szemedben izzik az elszántság tüze.

Végre elkezdhetünk igazán dolgozni a lendülettel, de ennek első pontja furcsa módon nem a fellendülés, hanem a puha érkezés elsajátítása.

Ha már ott az elszántság, ideje felébreszteni a benned lakó párducot is. Fontos, hogy nem macska, amit az ember már domesztikált, és amely alkalmazkodott az otthon kényelméhez és melegéhez.

Neked a párduc ereje, ösztönös, öntörvényű, vad és nemes szelleme kell. Egy párduc nem ismer kompromisszumot és megalkuvást. Egy párduc teljes mértékben önazonos azzal a minőséggel, amit képvisel. Ha egyszer belepillantottál a belső párducod szemébe, többé nincs visszaút. Darabokra akarod szaggatni a félelmet és mindazokat a negatív, önkorlátozó hiedelmeket, melyek a saját felszabadultságod útjában állnak.

A párduc teljes mértékben élvezi a saját puha és kecses, végtelenül pontos mozdulatait.

Nem azért nem szeretünk puffani, mert ezzel fájdalmat okozunk a testünknek. Nem azért nem akarunk puffanni, hogy kíméljük az idegileg gyenge alsó szomszédot. Azért akarunk puhán, kontrolláltan érkezni, mert így esik jól.

Minden alkalommal, mikor puffansz, a mozdulat megtörik, és te energiát veszítesz. Amikor puhán érkezel, a talaj visszaad a bele vezetett energiából valamennyit. Minden mozdulat pontos és energiatakarékos.

Eljön az az idő, amikor már nem a félelem és az önkorlátozó hiedelmek állnak az utadba, hanem a teljes mozdulatra kiterjedő tudatosság hiánya.

Volt róla szó, hogy nem csak kezdő szinteken lehet puffanva-zuhanva érkezni kézenállásból, hanem később, magabiztosabb szinteken is. Itt már a figyelmetlenség, a türelmetlenség és kapkodás a fő ok.

Egy kézenállásnak nem akkor van vége, amikor kibillensz az egyensúlyból, hanem akkor, amikor megérkeztél állásba.

Felütheti fejét egy olyan illúzió, hogy, ha kibillenéskor fejben már a következő kézenállásnál tartasz, azzal időt takarítasz meg. A valóság ennek épp az ellenkezője. Azzal, hogy fejben előre rohansz, elszalasztod a pillanatot, hogy megéld az érkezést és megadd magadnak a puhítás lehetőségét. A puffanáskor energiát vesztesz, így a következő lendülést már eleve nehezebben fogod indítani. Ehhez még hozzájön a kapkodás, ami még pontatlanabbá teszi a mozdulatot.

A lendülés megint nem sikerül. Nekifutsz még párszor, de egyre csak frusztráltabb és türelmetlenebb leszel. Azt hiszed, keményen dolgozol a kézenállásodon, valójában azonban csak egy hibát gyakorolsz.

Ehelyett sokkal célravezetőbb stratégia, ha megállsz és időt adsz magadnak, hogy fejben korrigáld a hibát. Pihensz, és felszívod magad az újabb lendülésre. Visszaépíted a nyugalmat és az összpontosítást. Elképzeled, ahogy tökéletesen, könnyedén és elegánsan kivitelezed a pozíciót. Aztán már csak a mozdulatra koncentrálsz, meghozod a döntést és cselekszel.

Sem félelem, sem gondolatok nem férnek hozzád. Benne vagy a testedben a mozdulat elejétől a végéig. Ez a jelenlét egy olyan meditatív állapotba visz, melyben sokkal nagyobb eséllyel tudod a megfelelő, lendületkorrigáló technikákat alkalmazni, ha az kicsire vagy túl nagyra sikerülne.

A félelemtől és a türelmetlenségtől függetlenül van még egy jelenség, mely gyakran együtt jár a puffanó érkezésekkel. Ez a jelenség a középpont érzékelésének és használatának hiánya.

Kívülről az látszik ilyenkor, hogy a tanítvány derékban ellenáll a mozdulatnak. Miközben a felsőtest és a lábak próbálnak függőlegesbe kerülni, a test középpontja pont az ellenkező irányba mozdul el. Ha egyébként nagy az elszántság, a tanítvány a lendületet fokozza, de ezzel csak azt éri el, hogy a középpontja még jobban ellenáll a mozdulatnak, olyan hatást keltve, mintha derékban ketté akarná törni a saját testét, erős C-betűt formálva. Van egy részed belül, aki foggal-körömmel ragaszkodik a biztonságot jelentő talajhoz.

Ez a fajta gyakorlás többet árt, mint használ. Ilyenkor érdemes előszedni a középpont erősítő és tudatosító gyakorlatokat.

Sokat segíthetnek ebben a különböző állatmozgások, mint a tigrisjárás, a macska vagy a különböző béka ugrások. Ezekben a mozgásformákban mind a négy végtag a talajon van, és a rajtuk való precíz testsúly elosztással megy a játék.

Ezen kívül segíthetnek még azok a trükkösebb hasizomgyakorlatok, melyekben a hasizmok a széles hátizommal is összedolgoznak (pl: a zombi-press eleje, még a kézenállás előtti rész). Ezek a mozdulatok erős középpont érzékeléssel járnak, illetve, ahogy próbálod őket egyre jobban kivitelezni, kénytelen vagy a középpontodat is egyre jobban felébreszteni.

Amikor nagy elszántsággal, de belső ellenállással lendülsz, a tested középső része kívül esik nem csak a látótereden, de a tudatosságodon is. Talán más életterületekről is ismerős lehet ez a működés.

Nagy energiával beleugrani egy megoldandó helyzetbe úgy, hogy épp a lényeget nem veszed észre.

Vitás szituáció munkatársakkal vagy épp a családon belül valakivel. Mennyire vagy rugalmas, illetve mennyire tudod tartani a határaidat? Mennyire tudod képviselni a saját érdekeidet, mennyire tudod megőrizni a magabiztosságodat, a lelki nyugalmadat egy esetleges konfrontáció közben?

Van-e olyan hely (nem csak kívül, hanem magadban is), ahol biztonságban érzed magad, ahová vissza tudsz vonulni erőt gyűjteni és rendeződni, ha épp erre van szükséged? Ezek a kérdések mind, mind összefüggenek a külső-belső középpont érzékeléssel.   

Kézen állni jöttél, de közben ez az elakadás sokkal nagyobb és fontosabb dolgokra hívhatja fel a figyelmet. A középpont érzékelés hiánya nagyon sok esetben együtt jár az erős félelemérzettel. Érdemes ilyenkor megnézni, van-e az életedben olyan terület, ahol félelemtől motiváltan cselekszel.

•         Azért maradsz ott egy munkahelyen, amit utálsz, mert félsz, hogy nem találsz jobb állást?
•      Azért maradsz benne igazságtalan helyzetekben, azért nem állsz ki magadért, mert félsz, hogy kirúgnak?
•         Azért maradsz benne egy bántalmazó párkapcsolatban, mert félsz, hogy egyedül maradsz?

Sorolhatnám még ezeket a kérdéseket, de könnyen lehet, hogy azért félsz, és azért vagy bizonytalan, mert még nem találkoztál a középpontodban rejlő belső erővel.

Egyszerűbb meditációs gyakorlatok is segíthetnek ebben. Az első lépés azonban az, hogy legyél újra fontos önmagad számára. Oldd meg, hogy legyen megint én-időd, ami csak a tiéd. Ilyenkor nincs munka, nincsenek családi kötelezettségek, csak Te vagy. Erre az időre elfelejted a ’KELL’ szót.

Gyújtasz egy mécsest, esetleg füstölőt, szólhat zene, amitől megnyugszol, majd a figyelmedet előbb a lélegzetedre, később a tested középpontjára (kb 2 ujjal a köldök alatt) irányítod. 

Megcsinálhatod ezt jóga után, savászana közben fekve vagy akár utazás alatt is. Jó, ha nap közben egyre többször eszedbe jut.

Az igazi vizsga helyzet az, ha egy számodra kellemetlen helyzetben is ide tudod hozni a fókuszt. Különleges lehetőség, ha akkor alkalmazod, amikor épp valaki manipulálni próbál. Mindig, mikor érzed, hogy kezdik aláásni az önbizalmadat, félelem keltéssel vagy egyéb módszerekkel, visszahozod a fókuszt önmagadra.

Ha eddig folyamatosan célpontja voltál a manipulatív embereknek, egy idő után azt veszed majd észre, hogy ez a minőség kezd kikopni az életedből. Helyette megjelennek a tiszta helyzetek, a kölcsönös tisztelet és az egyre több mindenre kiterjedő tudatosság.

A figyelmed a testeden belül is újabb területeket kezd el meghódítani. Egyszer csak ráérzel a megfelelő lendület használatra és nem érted, eddig miért nem így csináltad. 

A tested integrált, egy irányba való erőkifejtést végez. Lendülésnél a medencéd is a fej fölé törekszik, nem gátolja, hanem segíti a lábak munkáját. Így meglepően kevés is elég ahhoz, hogy könnyedén függőlegesbe kerülj.

A jelenléted egészen feltölt. Már nem a lendület a fő téma, hanem az egyensúly. Visszatérhetnek az állatmozgások, most viszont már egész más célt szolgálnak, mint eddig. Vége a darabosságnak és a fáradt nyögéseknek. Megjelenik a felszabadultság és a játékosság. A mozdulatokat egészen folyékonyan kötöd át egymásba.

Végre megélheted magadban a párducot, a puhán és hang nélkül mozduló, kecses ninja-macskát.

Még hosszú út áll előtted, tanulásod azonban már a félelmeken túl zajlik, a játékos önfelfedezés birodalmában.

Jó gyakorlást és izgalmas, önismereti utat kívánok Barátom.

A súlytalanság gyakorlata

Gyönyörű, légies mozdulatok, mintha még a gravitáció is elbambulna egy kicsit, de legalábbis jóban van vele az illető. Súlytalanság van, a lábak minden erőlködés nélkül emelkednek a magasba. Mindez csak technika lenne?

A rövid válasz: igen. Ha jó a technikád, bármire képes vagy. Na, de min múlik a jó technika? Fejben semmi perc alatt összerakod, de, hogy a tested is mindezt lekövesse, és zökkenő mentesen végrehajtsa, ahhoz bizony éveken át tartó, megszállott gyakorlásra van szükség. 

Ezzel a mondattal nehéz népszerűnek lenni, hisz legtöbben az azonnali, gyors fejlődést keresik. Csak kevesen jutnak el a következő kérdéshez: Mi kell az éveken át tartó, kitartó gyakorláshoz?

Ennél a kérdésnél jelenik meg az agyon csépelt, ezo-bullshitnek hangzó válasz, melynek azonban sajnos most is megkerülhetetlen igazságtartalma van: „Az út a fontos, nem a cél.” Ez a mondat nem a fájdalomdíjnak kitalált, - a részvétel a fontos, nem a győzelem – üzenetét képviseli.

Az út azt jelenti, hogy kíváncsi vagy a tested működésére, kíváncsi vagy a fejlődés teljes folyamatára. Türelemmel és kitartással gyakorolsz, kifejlesztesz egy mélyebb figyelmet, melyen keresztül nem csak a testeddel, de saját magaddal is egy sokkal mélyebb, bensőségesebb kapcsolatot tudsz kiépíteni. Tiszteletben tartod a határaidat, de nyitott vagy az újra, a kísérletezésre. Képes vagy lelassulni, elmélyülni, belemerülni a különböző testérzetekbe. Ugyanakkor képes vagy játékos módon a felfedezés örömét is megélni egy-egy mozgásos kísérlet alkalmával.

Mivel mindannyian szeretnénk gyorsan fejlődni, érdemes időnként megállni és figyelmeztetni magunkat a pillanat tudatos megélésére. Ha van kedved, tarts velem egy játékos felfedező útra, ahol a súlytalanság, azaz, a súlyáthelyezés művészetébe tudsz belekóstolni.

Sokan azt gondolják, azért nem képesek egy-egy nehezebb mozdulatot végrehajtani, mert nem elég erősek hozzá, nincs „elég” izmuk, nem elég ügyesek, hajlékonyak hozzá. Ezek persze mind-mind számítanak, de amikor azt látod, hogy valaki játékos könnyedséggel mozgatja a testét, az nem csak azért van, mert az illető erős, hanem azért, mert a mozdulat valóban könnyűvé válik.

Néha láthatod ugyanazt a mozdulatot túlsúlyos vagy épp vékony, csontos emberektől is. Hogyan képesek mégis minderre?

Egyik Ido Portal videóban hasonló kérdésre azt a választ kapjuk, hogy nem az izom szerkezetén és minőségén, mennyiségén, hanem a megfelelő, mozgásos mintákon múlik a mozdulat kivitelezése.

Ehhez annyit tennék még hozzá, hogy ha nem rendelkezel a szükséges mozgásos mintákkal, kívülről is beemelheted őket a rendszeredbe. Az erőnek nem csak a mértéke, hanem sokkal inkább az iránya számít. Elegendő erővel rendelkező emberek is bajban lehetnek, ha nem tudják az erejüket egy pontba koncentrálni, míg mások a kevesebb erőt jobban összpontosítva könnyedén végrehajtják a mozdulatot.

Az előbbi videóban az egyik, Ayurvédából ismert szemléletmódot hívtam segítségül. Itt a testben zajló különböző irányú mozgásokat ’szeleknek’ nevezik. Számunkra most két ellentétes irány egyszerre való megvalósítása lesz a kísérlet célja.

Az egyik irány a középpontból a perifériák irányába való kiterjedés, míg a másik a perifériákból a középpont felé való törekvés lesz. 

Mielőtt nekiállsz a gyakorlatnak, keress olyan talajt, melynek felülete sem nem túl csúszós, se nem túl tapadós. Ha ez megvan, hajlított kezeiddel, lábaiddal a talajon támaszkodva helyezkedj el, úgy, hogy minden végtagod tónusban legyen és lehetőleg egyforma súlyt ossz el rajtuk. Két középpontja lesz a testednek. Az egyik a szíved magasságában, középen, a mások a medencéd közepén van. 

Először indíts el köröket a testeddel minden irányba úgy, hogy a kezeid és a lábaid a helyükön maradnak. Miközben ezt a mozgást végzed, képzeld el hogy, egyfajta áramlás indul el, a fenti középpontoktól az ujjak és lábujjak felé, onnét meg vissza a középpontok felé, mindezt egyszerre. Az eredmény egy speciális rugalmasság lesz, melyet úgy tesztelhetsz le, hogy képes vagy-e a négy végtaggal egyszerre, egyforma erővel a testedet a levegőbe lökni úgy, hogy érkezéskor a végtagjaid egyszerre érjék a földet. Érkezéskor természetesen puhítsd a mozdulatot, ahogy egy macska tenné. Halk, puffanás mentes, ’szomszéd barát’ talajfogásra törekedj.

Az izom feszességed legyen valahol 70-80% környékén. Plöttyedtre lazított testtel, illetve droid-merevre feszítve egyaránt fájdalmas lesz az élmény. Hangold be az izomzatodat, mint egy hangszert. Azt a feszességet keresd, amelyből tudsz még engedni és szükség szerint rá is tudsz feszíteni. Ezt jelenti a test rugalmassága.

Ahogy a kívánt tónust elérted, játszhatsz a súly áthelyezéssel. Először a felszabadított kézzel lépj előre és vissza. Ezután még mindig felszabadított kézzel, de már finoman, a talajon csúsztatva vidd előre és vissza a kezet. Itt már fogod érezni, hogy egy ponton túl kénytelen vagy a felszabadított kézre is súlyt tenni.

Miután ezt sikeresen mindkét kézzel végig csináltad, oszd el a súlyod egyelő mértékben a végtagjaid felett, és csúsztasd így előre-hátra egyik-másik kezet. Ha ezzel is megvoltál, kipróbálhatod, milyen az, ha a súlyodat egy az egyben a csúsztatott kézre helyezed, míg a felszabadított kézre nem raksz súlyt.    

     

Ha van kedved, játszd ezt végig a lábakkal is, majd a csúsztatós verziót próbáld a két kézzel egyszerre. Kipróbálhatod a két lábbal is szinkronban, végül a kezeket előre csúsztatva, majd a lábakat utána húzva, akár haladhatsz is előre, esetleg hátra felé.

Ez a gyakorlat eddig az izomzatod előkészítéséről, hangolásáról, és a különböző izomcsoportok közötti kapcsolat létrehozásáról szólt.

Innentől kezdve indul a játék, hogy táncba vidd ezt a megfelelően előkészített testet. Ahogy a lábakra billentve a súlyt felemelheted a karokat, úgy fordított esetben a lábakat is a levegőbe emelheted. Variálhatod csapottabb, kilassított, cigánykerekek, nyuszi és békaugrások különböző fajtáit, határ a csillagos ég, ami a csövön kifér. A videóban az így felépített mozdulatok egy spontán verzióját láthatod, bátran meríts belőle ihletet! :)

Ha belejössz, imádni fogod. Éppen ezért egy nagyon fontos dologra hívnám fel a figyelmedet: Ne felejtsd el élvezni, amit csinálsz. :) 

Ui: Ha reggel izomlázzal ébredsz, gondolj rám szeretettel. :) Bocs, hogy nem szóltam előre. ;)

Elköteleződés

A mai bizonytalan világban, bizony nem könnyű hosszútávon gondolkodni. Ki tudja mi lesz holnap? Bármikor bármi megtörténhet. Az álmaid, vágyaid talán most is megvannak, de már jóval nehezebben lesznek belőlük célok, a feléjük vezető cselekvési tervek pedig lehet, hogy sosem készülnek el.

Pedig hány füzetet teleírtál velük, amikor még hittél önmagadban, hittél abban, hogy az életednek igenis célja van, hogy tart valahová, és, hogy a nagy kiszámíthatatlanság ellenére is vannak még az életben tervezhető dolgok. Ezek a füzetek most egy szekrény mélyén pihennek, ha még nem szabadultál meg tőlük.

Bár vannak még elképzeléseid, hogy kivel mikor találkozol, hogy mibe vágsz bele, és azt is tudod, hogy ehhez társakra van szükséged, inkább nem ígérsz senkinek semmit. Rád csak ne számítsanak, hisz az életed teljességgel kiszámíthatatlan. Az álmok jók lesznek álmoknak, egy lemondó sóhajod mindig lesz a számukra. Ebben a világban kényelmesebb és biztonságosabb inkább sodródni vagy épp aktívan úszni az árral.

A legkisebb veszteség akkor ér, ha minden döntésedet az adott pillanatban hozod meg. Az elköteleződés és kockázat vállalás szavaink szép lassan értelmüket vesztik. Élj a mának, hisz csak ez a pillanat az egyetlen valóság…

Egyre nagyobb divatja kezd lenni annak, hogy a spirituális bullshit-eket önigazolásra használjuk, amiért nem tesszük meg azt, amit igazán szeretnénk. „Minden úgy jó, ahogy van. Minden azért történik úgy, mert úgy kell, hogy történjen. A döntéseket úgyis mindig az egó hozza, jobb inkább ráfeküdni a végtelen lét-bizalom tengerére, az élet majd megoldja önmagát, hisz olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy…”

Ez a hozzáállás a lehető legnagyobb fokú kényelmet szolgálja és azt, hogy véletlenül se kelljen semmilyen felelősséget vállalni, sem a tetteidért, sem az életedért, a sorsodért. Emellett persze valahol irigyeljük azokat, akik megalkuvás nélkül mennek a céljaik felé, és, ha kell, terveznek, döntéseket hoznak, kockázatot vállalnak.

Mi kell ahhoz, hogy egy ügy mellé tényleg oda tudj állni, vállalva ezzel ennek, az akár kényelmetlen velejáróit is?

Szembe jön veled egy utazás, egy kreatív munka, egy tanulási lehetőség. Tudod jól, hogy ha elfogadod, önmagadba fogsz befektetni. Tudod jól, hogy szükséged van rá, hogy nem fogod megbánni, hogy a javadat szolgálja. Mivel azonban mindez csak hosszú hónapok után lesz aktuális, elbizonytalanodsz. Hogyan is hozhatnál döntést ennyi idővel előre? Azt sem tudod, holnap mi lesz. Megvenni egy repülő jegyet egy 3 hónap múlva lévő utazásra? Mi van, ha épp beteg leszel és elbukod a repjegy árát? Mi van, ha történik valami, ami átírja az egészet?

Évek óta sírsz, hogy a munkahelyeden rabszolgaként tartanak. 10 programból 9-et le kell, mondj, mert bár elengedtek, az utolsó pillanatban mégis bent tartanak. Nincs magánéleted, a barátaid sem vesznek már komolyan. Végre szembe jön a lehetőség, hogy válts, de az új munkahelyhez új dolgokat kellene tanulni, olyan területen is helyt kellene állni, ahol eddig nem kellett. Sokkal több a szabadság benne és végre van szabad időd is. Viszont önálló döntéseket is kell hozni és vállalni értük a felelősséget. Hogyan döntesz?

Lehet, hogy bevállalod és lépsz tovább az ismeretlen és az új kihívások felé, de az is lehet, hogy hirtelen felértékelődik, ami eddig volt. Á, nem is olyan szemét a főnök. Végül is a túlóra egy részét kifizetik, a járulékok rendezve vannak és mivel nincs időd elkölteni a pénzedet, tudsz félre tenni a nyugdíjas évekre is.

Kérdeznék valamit.

Miért nagyobb kockázat vállalás most élni a céljaidnak, most befektetni a jelenlegi életedbe, és menni a személyes önmegvalósításod felé, mint feltételezni, hogy el fogod érni a nyugdíj korhatárt és nem fog kárba menni az a sok-sok pénz, amit erre az időre teszel félre?

Nem azt mondom, hogy ne legyen megtakarításod, de, ha mindehhez csak 65 évesen vagy az éppen aktuális nyugdíj korhatás betöltésével juthatsz hozzá, azzal pont a mai, bizonytalan világból fakadó félelmeidnek mondasz ellent.

Miből gondolod, hogy egy lélekölő munkahelyen való robotolás nem fog idő előtt megölni? Félre tennéd mindazt, ami igazán fontos, hogy majd egyszer, amikor már csak a gyógyszerek tartanak életben, kiélvezhesd a biztonság illúzióját? Majd utazol, ha ingyen lesz? És mi van, ha már nem leszel képes utazni? Mi van akkor, ha a Lélek egyszer csak fellázad az örökös elnyomás ellen?

Jöhet a klasszikus, sokat ismételt kérdés. Vajon a halálos ágyadon mit fogysz igazán megbánni? Hogy nem kötöttél elég biztosítást, hogy nem tettél félre több pénzt a temetésedre? Vagy, hogy nem éltél, amíg lehetett volna, hogy soha nem tetted fel magadnak a kérdést, hogy mire vágsz igazán?

Az önmegvalósításhoz sajnos bátorság kell. Ezt nem lehet megcsinálni örök halogatással, azzal, hogy majd az utolsó pillanatban döntést hozol. A döntést akkor kell meghoznod, amikor döntési lehetőséged van, amikor szembe jön Veled a pillanat.

Nem veszed meg a bérletet egy mozgás stúdióba, pedig járni szeretnél rendszeresen, csak azért, hogy kisebb legyen a kényszerítő erő. Ha nem vagy jól, nem mész, ha fáradt vagy, nem mész, ha nincs kedved, nem mész…

Sajnos az, az igazság, hogy akik valódi eredményeket érnek el, úgy tudják megcsinálni mindezt, hogy akkor is mennek, ha fáradtak, ha nincs kedvük, ha nincsenek jól. Megteszik önmagukért, és vállalják azt, ami ezzel jár. Amikor erről kérdezed őket, mindig az derül ki, hogy nem bánták meg a döntésüket.

Szinte már közhellyé vált, annyit ismételgettük, mégis időt álló, rendíthetetlen alapigazság, hogy, ha bármit szeretnél elérni mozgásban, zenében, képzőművészetben, spiritualitásban, vagy az életben általában, a legnagyobb ellenséged a saját komfort zónád. A lustaság és a kényelemszeretet, csakúgy, mint az örökös biztonsági játszma, kinyírják az önmegvalósítást.

Új Évi Fogadalom, 10-napos kihívás, 30-napos kihívás? Végig csinálod, vagy feladod? Itt és most döntést hozni egy távolibb időpontról? Mi kell ehhez?

Az örökös kiszámíthatatlanság miatt könnyen elveszítheted a hitedet abban, hogy lehetsz szinkronban azzal, amit az Élet akar Tőled. Ezek a döntések megkövetelik azt a bizalmat, hogy, ha Te igazán, teljes szívedből teszed a dolgod, azt, amiért a világra jöttél, akkor azt, az Univerzum igenis támogatni fogja.

Egyszerű és logikus igazság ez, mégis olyan könnyű az ebbe vetett bizonyosságunkat elveszíteni.

Ha igazán értékes a világ számára, amit teszel, önmagad vagy közben és a környezeted javára, épülésére válik a tevékenységed, az Univerzumnak nem éri meg a kukába tenni Téged. Egyszerűen muszáj, hogy támogasson, hogy segítsen, és neked is muszáj ebben töretlenül hinned, különben nem fogod tudni végig csinálni.

Az élet velejárója, hogy vannak benne embert-próbáló időszakok. Ilyenkor vizsgázik a hited, a kitartásod, a Lét-Bizalmad. Akkor is folytatod az önmagad felé vezető utat, ha épp nem érkezik segítség, akkor is, mások ellenzik, ha megpróbálnak lebeszélni róla? Van, hogy a ’realitás’ teljesen ellent mond az álmaidnak, azoknak a tevékenységeknek, melyekhez tehetséged, érzéked és szenvedélyed van. 

A Lélek felizzik Benned, mikor a dolgodat teszed, de külső megerősítés nem jön. Talán belső sem érkezik. Mégsem adod fel, mész tovább, bízva abban, hogy valahogy majd lesz, „mert olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy…”

Ez a mondat már szerepelt az elején, mint spirituális bullshit. Most akkor bulshit vagy bölcsesség? Rajtad múlik. Az a kérdés, hogy önigazolásként használod a saját nyomorodra, vagy, épp ebből merítesz erőt, hogy tovább menj az Úton.

Ha egyszer utólag végig néznéd, hogy aznap hányszor voltál döntési helyzetben, és hogy ebből hányszor engedted át másoknak a döntést, akár a saját károdra, lehet, hogy megdöbbennél. Azt is érdekes lenne visszanézni, hogy hogyan alakult volna át az egész nap hangulata, ha ezekben a helyzetedben kezedbe veszed a sorsodat és meghozod a saját döntéseidet.

Ez a 2017-es év első bejegyzése tőlem. A január keményen indult sokunk számára. Veszteségek, félelmek, törések és az ezekkel együtt járó fájdalom cunamija söpört végig rajtam, és könnyen lehet, hogy Rajtad is. Próbára lett téve a Bizalom és a Bizonyosság mindabban, amit szeretek, és amiről azt gondoltam, hogy értelme van. A sors-szerűen érkező pofon legtöbbször elkerülhetetlen. Ami rajtad múlik, hogy meddig maradsz a földön és, hogy talpra állsz-e utána. Én eleget feküdtem, most talpra állok, és megyek tovább.

Ami nem öl meg, az megerősít. A bizalom visszaépítése kemény és sokáig eltarthat. Van értelme mégis tovább csinálni? Most van csak igazán.