"Senki sem mondta, hogy könnyű lesz..."

Először egy közelgő workshop eseményéhez írtam ki ezt a mondatot. Közben azon filóztam, kinek a szájába adjam idézetként, mikor hirtelen leesett két dolog. 

1. Tök mindegy, kinek a szájából hangzik el, a mondat igazsága a lényeg.
2. Ahogy elkezdtem kifejteni a témát, rájöttem, hogy igazából simán megérdemel egy egész blog bejegyzést, annyira fontos és aktuális üzenete van. 

Ez a mondat mindnyájunkkal szembe jön időnként, különösen, mikor nehéz életszakaszon megyünk keresztül...

Amikor kézenállás, akrobatika, akrojóga vagy bármilyen más mozgásforma gyakorlására adod a fejed, tudd, hogy akármilyen jó érzéked is legyen hozzá, akármilyen ügyes lehetsz, biztos, hogy lesznek olyan időszakok, mikor rosszabbul megy majd, mint egyébként. Ez természetesen eléggé bosszantó érzés, hisz egyikünk sem szeret visszafelé fejlődni. 

Az évek tapasztalata azonban mégis azt sugallja, hogy ezek az időszakok szintén a fejlődés részét képezik és akár még egyfajta próbatételként is felfoghatóak.

Amikor visszatekintek a saját és edzőtársaim, tanítványaim gyakorlására, azt látom, hogy a fejlődés nem folyamatos, egyenletes, hanem sokkal inkább lépcsőzetes emelkedést mutat. Ebben vannak időnként az előzőekhez képest rosszabb, nehezebb szakaszok is, míg máskor, akár hosszabb kihagyás után is elsőre teljesen indokolatlan fejlődésnek lehetünk tanúi.

Hogyan lehet a megakadás, megrekedés, a visszafejlődés a fejlődés jele?

Megrekedés és megrekedés között óriási különbség lehet. Amikor hosszabb szünet után hirtelen olyan mozdulatok sikerülnek, melyeket azelőtt nem tudtál megcsinálni, valószínűleg azelőtt sokat és intenzíven gyakoroltál, és talán túlságosan rágörcsöltél egy-egy apróbb részletre.

Ebben az esetben éppen az segített, hogy kicsit eltávolodtál a problémától. Amíg nem gyakoroltál, az eddigi gyakorlásod ülepedett le benned. Persze, ha az intenzív gyakorlás korábbról hiányzik, nincs minek ülepednie. :)

Ehhez képest a megrekedés adódhat egy hibára való túlzott rágörcsölésből, egy borulás, esés utáni rögzült félelemből, para-csírából, vagy a hibából lett sérülésből is.

Sokan megéltük már ezt a rendkívül frusztráló érzést, mikor egyik pillanatról a másikra nehézséget okoz valami, ami addig sima ügy volt, vagy akár képtelen vagy valamit megcsinálni, ami addig nem okozott gondot. Ha elveszítesz egy trükköt, egy mozdulatot, időbe telhet, mire vissza tudod szerezni.

Nagy kérdés ilyenkor, hogy sértett egóval elvonulsz és feladod a gyakorlást, vagy továbbra is kitartasz, és próbálod megérteni, mi is történt veled valójában, miközben igyekszel fenntartani az önmagadba vetett hitet.

Kézenállás gyakorlásában klasszikus megrekedés, mikor az addig jól begyakorolt banán-formát felváltja a valódi függőlegesre való törekvés. Ilyenkor az a jól-megszokott egyensúly borul fel, mely egy technikailag alacsonyabb szintű testhelyzethez tartozik. Ha megszoktad a banán-formát, nem tudsz egyik pillanatról a másikra átugrani a valódi függőlegesbe. Elindulhatsz, de mielőtt odaérsz, át kell, menj a Senki Földjén.

A banán-forma egyensúlya már nincs meg, a függőlegesé meg még nincs meg. Ezen a ponton sokan megriadnak és visszafordulnak a megszokotthoz, mert ezt ismerik, eddig ez jelentette a biztonságot.

Ez az időszak tényleg próbatétel. A Bizalom és a Hit próbája. A tanárnak ugyanúgy kihívás, mint a tanítványnak.

Tanárként megjártad már ezt az utat, ismered a folyamatot, tudod, hogy a másik min megy keresztül. Az a kérdés, tudsz-e úgy hinni a tanítványodban, hogy minden félelmét, bizonytalanságát, kételyét és menekülési ösztönét félretéve menjen tovább az útmutatásod alapján.

Tanítványként pedig az a kérdés, hogy bízol-e annyira a tanárodban, hogy jobban higgy neki, mint a saját testednek, a saját ösztönös késztetéseidnek. Még ha nem is bízol és hiszel eléggé magadban, meg tudod-e ajánlani mégis mindkettőtöknek azt a bizalmat, mely végül átvezet a Senki Földjén.   

Ha elesel, és jó tanárod van, ő nyújtja majd feléd a kezét. Az ő feladata, hogy talpra állítson, de a kezét neked kell megfognod. Ezt az utat együtt tudjátok végig járni, és, ha a Lélek Sötét Éjszakáján is kitartasz, végül megjelenik a fény az alagút végén. :)

Lehet, hogy épp rossz lapjárásod van. Elveszett a mozdulat, pedig megvolt. Tartottad a kézenállást 15-20 másodpercig. Közben voltak szép mentéseid is, most mégis itt állsz, megtört önbizalommal, azt sem érted, hogy mehetett ilyen jól azelőtt.

Nehéz lehet egy régi testérzet emlékét visszahívni, mikor épp a bosszantó realitás köti le minden figyelmedet. A saját frusztrációd takarja el előled a korábbi sikered emlékét. Pedig a tested most is itt van és emlékszik minden egyes átélt pillanatra. Ha a dühödről, a csalódottságodról és sértődöttségedről képes vagy a fókuszt áthelyezni a testérzetekre, ha engeded a képzeletednek, hogy felidézze az élményt, egyszer csak elhárul minden akadály, és Te ott állsz újra a tökéletes egyensúly közepén.

A visszaszerzett egyensúly katartikus hatású. Nem csak a mozdulat tért vissza Beléd, hanem az elveszett, önmagadba vetett hited is. Amikor ilyen önmagadra találást sikerül átélned, az együtt járhat akár gyermekkori trauma felülírásával is. Megérted egy régi szorongásod okát és ezzel a szorongás is feloldódik.  

Ez a megértés nem intellektuális megértést jelent. Régóta tudod, hogy tornaórán fejre estél kézenállásból, rég óta tudod, hogy nem védtek meg, nem tartottak meg, mikor szükséged lett volna rá, de ettől még a bizalom-vesztés élményét távol tartottad magadtól. Nem tudatosan, de kerültél minden olyan helyzetet, mely erre a traumára emlékeztetett.

Most végre megértél rá, hogy újból átengedd magadon az emlékeket, és találkozz azzal az önmagaddal, aki a trauma előtt voltál. „Van élet a halál előtt?” De még milyen élet van ott!

Most itt vagy és megtartanak. Megkapod a védelmet, de ehhez elő kell, bújj a védelmet jelentő barlangodból. A védelem pedig ott áll melletted, míg végül a külső védelem lassan belül is megjelenik. Az életben eddig talán mindenki azt tett Veled, amit csak akart. Ennek most vége. A Védelem, a Megtartó Erő visszatért az életedbe.

Először sokan nem tudják, miért is akarnak kézen állni. Hatalmas átverés ez, ha jól belegondolsz, hisz Te csak kézen állni jöttél… Ki hitte volna, hogy ez lesz az a hely, ahol a saját elhárító mechanizmusaid mögé pillantasz? Ki hitte volna, hogy a gyakorlás végül terápiává válik?

Ezek persze egyedi esetek, nem mindenki megy át törvényszerűen ilyen mély, lelki folyamatokon. Ez csak egy lehetőség, mely nem tudatosan, kész akarva, hanem inkább, mint egyfajta kegyelmi állapot jelenik meg.

Amikor elveszítesz egy trükköt, mikor elveszik a nehezen megtalált egyensúly, nem elég kitartanod. Minden erőddel azon kell dolgozz, hogy újra megtaláld, ami már egyszer megvolt. A gyakorlásba könnyen bele lehet kényelmesedni, de, ha fejlődni akarsz, nem engedheted meg magadnak, hogy megszokd a kudarcot. Találd meg a módját, hogy begyújtsd a rakétáidat!

Oké, megvan a függőleges. Lehet, hogy nem tökéletes, de ahhoz képest, amit a vállaid aktuális rugalmassága enged, megteszed a maximumot. Feszítesz minden izmot, a tested szinte izzik. Gyönyörű mentések történnek, 10 másodperc után viszont menetrend szerint és szinte azonnal szét esik a pozíció. Miért történik ez, és miért pont 10 másodperc után?

Érdekes megfigyelés, hogy a fokozott koncentráció hatására sokan nem vesznek levegőt... Úgy tűnik, kézenállásban legtöbben, ha megvan az egyensúly, kb 8-10 másodpercet bírnak, aztán levegő híján elszáll a kraft, és mint a fuldoklók, levegőt kapkodva ugranak ki a testhelyzetből.

Újabb nehéz kör következik. Kezdj el lélegezni, akkor is, ha az egyensúlyt elveszíted, akkor is, ha 10 másodperc helyett csak 3-4 másodpercig tudod megtartani. Engedd el az alacsonyabb szintű egyensúlyt, a magasabbért. Lehet, hogy végig jártál már egy utat a banánból a függőlegesig, most azonban mégis újra a Senki Földjén találod magad.

"Na, ne, már megint?" Kérdezed jogosan, az út azonban ott van előtted és Te is tudod, hogy már nem fordulhatsz vissza. Újabb pofon szegény jó egónknak. Mehetünk vissza a bölcsődébe lélegezni... Nem szabad azonban lebecsülnöd ezt az időszakot. Az egyensúly előbb-utóbb visszatér, csak tarts ki! A folyamatot nem sürgetheted. A világ összes ideje a Tied, munkálkodj az időtlenségben. A lélegzet az egyik legfontosabb életfunkciónk. Ezen keresztül tudsz legelemibb szinten kapcsolódni a külvilággal.

Éppen ezért nem mindegy, milyen a lélegzet minősége. Tudsz-e egyenletesen, nyugodtan lélegezni? Hová lélegzel, mikor minden izmod feszül? A hasi légzés itt nem játszik, hisz, ha a hasizmokat elengeded, azonnal szétesik a tartás struktúrája. Hová kell lélegezz, hogy egy feszesebb tartásban is megőrizd a lélegzet egyenletességét és nyugalmát? Hogy tudsz a mindennapi élet kisebb nagyobb hadviselései között is fenntartani egy belső harmóniát, miközben tartod a határaidat, és képviseled a saját, jól felfogott érdekeidet?

Mivel ilyenkor statikus erőkifejtést végzel, nem szükséges szájon át lélegezned, csak, ha be van dugulva az orrod. :) Ellenkező esetben, a jógából ismert, mély mellkasi légzéshez (ujjay légzés) érdemes hozzászoktatnod a tested. Lehet, hogy mást szoktál meg, lehet, hogy új az élmény, de miért is lenne ez baj, hisz Te nyitott vagy minden új dologra, mely a hasznodra válik, nemde? :)

A kézenállás gyakorlásában tehát az is megtörténik, hogy a dolgok új, más megvilágításba kerülnek. Szó szerint és képletesen egyaránt a feje tetejére állítjuk a világot...

Ha kézenállás gyakorlására adod a fejed, nem biztos, hogy mély, spirituális élményeid lesznek, abban viszont biztos lehetsz, hogy találkozol a saját korlátaiddal, kételyeiddel, félelmeiddel és szinte biztos, hogy próbára leszel téve. 

A Te döntésed lesz, hogy elfogadod-e a kihívást. Te döntöd el, hogy megfutamodsz a biztonságos megszokások felé, vagy összeszeded magad és átmész a Senki Földjén, hogy megtedd az önmagadba vetett hitedhez és a vadonatúj nézőpontok szabadságához vezető utat.  

További eredményes, kitartó gyakorlást kívánok Neked.