Egyensúly a Kézenállásban

Az egyik fellendül és fenn marad, a másik folyton visszaesik. Annyi fix, hogy nem a véletlen műve. Mi lehet az, amit másként csinál az, aki fent marad?

Egyensúlyozni kézenállásban egy teljesen rossz pózban, hajlított karral, vállszöggel, banán pózban is lehet. Ennek sajnos az ellenkezője is igaz. Hiába van egy tökéletes és gyönyörű tartásod a kézenállásban, ha nem kezdesz el egyensúlyozni, nem maradsz fönt.

Többféle megközelítés létezik, de általában két irányt szoktam megfigyelni.

Vannak, akik egyedül gyakorolva, spontán módon éreznek rá az egyensúlyra. A póz legtöbbször tökéletlen, viszont a tenyerüket és az ujjakat teljesen ösztönösen használják. Hogy ilyenkor mi is történik, azt inkább csak később tudatosítják, ha ez valamiért fontossá válik.

A másik irány az, amikor a mozdulatok tökéletes tudatosítása felől közelítesz. Míg az előző esetben az ösztönösség felől haladsz a tudatosság felé, itt éppen fordítva, a helyes pozíció és a különböző, egyensúlyt fejlesztő gyakorlatok elsajátítása felől tartasz a spontán, ösztönös egyensúly felé.

A fenti két tanulási irány két különböző lelki alkatot is megmutat. Ezek nem feltétlenül vannak fedésben, de nagy vonalakban elmondhatjuk, hogy az egyik számára a felszabadult improvizáció az, amiben otthon érzi magát, míg a másiknak a szigorú keretek adják a biztonságot.

Ha az első működés inkább a jellemző rád, a dolgok tudatosítását és a test megfegyelmezésére való törekvést élheted meg úgy is, mint egy akadályt, egy gátat a mozdulatok szabad áramlásában.

Nem kell, hogy feladd alapvetően kíváncsi, kísérletező szellemedet, mely a test intelligenciáját a mozdulatok hullámain szörfként használva, gyermeki játékossággal tanul. Úgysem tagadhatod meg alaptermészetedet, emellett mindennél nagyobb szükséged van a keretekre, az elmélyült tudatosságra, hogy újból és újból megtapasztald magadat a helyes pozícióban, hogy felfedezd és javítsd a hibáidat.

Ha erre az útra lépsz, tudd, hogy végtelen türelemre és állhatatos kitartásra lesz szükséged. Látszólag visszafelé haladsz. Az ösztönösen begyakorolt egyensúlyt, a gyakorlásban való spontaneitásodat egy időre meglehet, hogy elveszíted. A pozíció szétesik és Te a 'Senki földjén' időzöl. Majd, ha a kezdeti kudarc élményeket elszántsággá tudod kovácsolni, ami szétesett, összeáll újra egy jóval stabilabb formában. 

Úrrá lenni a megszokáson, az ösztönös késztetéseiden, érett, felnőtt feladat. Itt kapcsolódik ez a fajta tanulás a jógát jó esetben kívül belül átszövő szellemiséghez: „Citta vrtti Nirodha” Cél a tudat folyamatok feletti uralom megszerzése. Ez az improvizációs készséget nem akadályozza, hanem éppen hogy kiegészíti.

Ezen az úton fel kell, hogy ébressz magadban egy nagyfokú bizalmat, azt a fajta belső bizonyosságot, hogy a felkavart iszap előbb utóbb leülepszik. Menj tovább az úton, és meglesz a jutalmad. Az elveszített egyensúly helyébe egy sokkal mélyebb stabilitáson alapuló új egyensúlyt fedezhetsz majd fel.

A másik lelki alkat biztos keretek között érzi magát inkább otthonosan. Vannak zenészek, akik csak, kizárólag kottából tudnak játszani. Ismerek olyanokat, akik csak receptből tudnak főzni, és megőrülnek az „ízlés szerint sózzuk” és hasonló kifejezésektől… Számukra, a térkép elengedése és az improvizáció rettenetesen ijesztő lehet.

Ebben az esetben egy darabig lehet, hogy egész simán haladsz előre, hisz nincs más dolgod, mint tudatosítani minden porcikádat és szépen felépíteni egy tökéletes pozíciót. Ha megfelelő mobilitásod és hajlékonyságod van, ha nincsenek hibásan rögzült mozgásminták, hamar felépítheted a nagy könyvben megírt formájú kézenállást.

(Ha emellett hiányosság van mobilitás és hajlékonyság terén, esetleg még hibásan rögzült mintákkal is küzdesz, az út hosszabb és rögösebb lesz számodra, ez azonban nem jelenti, hogy kevésbé lenne értékes az a rendkívül komplex tanulási folyamat, amin átmész, sőt.)

Visszatérve a szigorú keretekre építő lelki alkatra, ebben a helyzetben a legnagyobb kihívást valószínűleg az jelenti majd számodra, mikor el kell távolodj a faltól vagy a segítőtől, és el kell kezdj magadtól egyensúlyozni. Talán a jól felépített egyensúly gyakorlatokat is magadévá tetted már, de most spontán teljesen ösztönös módon kell alkalmazd őket. 

Megszoktad, hogy teljes kontrollra törekszel, mindent igyekszel kézben tartani, azonnal tudatosítani. Így aztán nem jut tér az improvizációnak, annak, hogy átadd a gyeplőt a tested intelligenciájának, és hogy azon keresztül, gyermeki kíváncsisággal fedezd fel a mozdulatot.

Itt az előző lelki alkathoz képest, éppen ellenkező irányú lesz a tanulási folyamat. Aktivitásodat megőrzöd, de magadban egy picit hátra lépve teret engedsz annak, hogy az egyensúly spontán megszülessen benned. Inkább tanúja és megfigyelője leszel a folyamatnak, mint a koordinátora.

Végtelen türelemre most is szükséged van. A gyakorláshoz való hozzáállásodban egy furcsa paradoxon megvalósítására érdemes törekedned. Nem sürgetheted magadat, meg a fejlődésedet. Rá kell érj a gyakorlásra, és rá kell szánd az időt olyan nyugalommal és elszántsággal, mintha a világ összes ideje a tiéd lenne, ugyanakkor olyan jelenléttel és izzással kell dolgozz magadon, mintha bármelyik pillanat lehetne akár az utolsó is számodra.

Akármelyik lelki alkattal is érzed a rokonságot, lesznek rávezető gyakorlatok, melyekkel így is, úgy is találkozol, mikor eljön az ideje.

Nagyon fontos alap tézis, melynek igazságára újból és újból rácsodálkozunk, hogy „aki megfelelően gyakorol, az minden bizonnyal fejlődni is fog.” E nélkül bele se lenne érdemes kezdeni. Bármilyen pici is legyen egy-egy mozdulatban a fejlődés, a tanulási folyamatodban ezek lesznek a vezérfonalak, amolyan út jelző bóják.

Egyensúly terén először az lesz a cél, hogy képes legyél megmozdulni a pozícióban. Legfontosabb, hogy az ujjakkal a talaj erős tolása révén a testedet képes legyél visszahúzni egy hátra billenésből.    

Ugyanezt meg fogod tapasztalni a lábak, hasból való előre húzásán (bicska) keresztül is. 

Ez a ’mentés’, amit akkor kell majd használnod, ha kibillensz hátrafelé az egyensúlyból.

Meg vannak a megfelelő rávezető gyakorlatok arra az esetre is, ha előre felé billennél ki. Ilyenkor a medence, hasból való hátra húzása szükséges vagy, ha erről lekésnél, egy erős vállszög, pici karhajlítással még megmentheti a helyzetet. Alapvetően ez is még mentés, ami nem egyenlő az egyensúlyozással.

A mentésnél azt gyakorlod be, hogy mit tegyél, ha kibillensz előre vagy hátra. Minden mentésnek időben meg kell találd a végét, különben kibillensz a másik irányba. Ezek a mozdulatok egy vízszintes vonal mentén történnek előre és hátra, jó esetben úgy, hogy meg is állítod őket, amint visszakerülsz a függőlegesbe.

Ha folyton mentened kell hol az egyik, hol a másik irányba, az rövidtávon is piszok fárasztó. Az egyensúlyozás ezzel szemben egy jóval finomabb, de folyamatos mozgás (90% az ujjak, 10% a törzs), mely vonal helyett inkább egy körpályán zajlik, így nem kell megszakítani, csak áramoltatni. Ennek megfelelően, ahelyett, hogy energiát emésztene fel, inkább tölt és fellelkesít. 

Ezt látom minden alkalommal, mikor valakinek először sikerül ezt a fajta áramlást az egyensúlyban megtapasztalni. Persze később is megmarad ez az érzés, de az első találkozás a legmeghatározóbb. Amikor talpra állsz, a tekinteted is megváltozik. Erőt, izgalmat és boldogságot sugárzóvá válik. Egymás közt vagyunk, nem szégyenlősködünk. Volt már, aki táncra is perdült. Hasonló ez az érzés, mint a gól-öröm, csak finomabb természetű.

Ezek után ahhoz kell majd az állhatatos kitartás, hogy szépen a saját tempódban, kitaposd az utat ehhez az élményhez, hogy bármikor képes legyél oda visszatalálni. Rendkívül frusztráló, mikor, mondjuk egy 12 másodperces stabil megtartás után hetekig nem tudsz túllépni a 3-5 másodperces részidőkön.

Ez a fejlődés vízszintes szakasza, mely egyáltalán nem látványos, viszont annál fárasztóbb. Ilyenkor tölti fel a folyó a medret, de te ezt a gát előtt állva nem látod. Aztán a kitartó gyakorlás egyszer csak meghozza a gyümölcsét, és a folyó áttöri a gátat vagy egyszerűen átömlik rajta és az áramlás folytatódik.

Újra ott az egyensúly, és amíg nem reagálsz a saját sikeredre, meg is tudod tartani.

Fejlődésed egy új szakaszába érkeztél, ahol a sikerélmény keltette öröm lesz a legnagyobb akadály a tovább lépésben. Lassan megtanulod, hogy a koncentrációd akkor sem sérülhet, ha épp egy fantasztikusan energikus állapotban időzöl.

Ebben a szakaszban kezded szétválasztani magadban az egy pontú koncentrációt, mely az előtted lévő ponton van, ahová a tekintetedet lehorgonyozod, és a figyelmet, mely a koncentrációval egy időben képes végig pásztázni a testedet és, melynek segítségével akár egyensúlyozás közben képes vagy javítani és fenntartani a pozíciót.

Ezt az állapotot magától értetődően lehet a meditációhoz is hasonlítani. Egyszerre van jelen az egyhegyűség és a pillanattal való folyamatos áramlás anélkül, hogy reagálnál a szembejövő külső és belső ingerekre.

Mind a mai napig, a reggeli kézen állós rutinomat csak akkor tudom rendesen elvégezni, ha előtte kiürítem az elmémet és teljes figyelmemet a testemnek és a gyakorlásomnak szentelem. Bekúszik egy gondolat, és ha reagálok rá, azonnal kibillenek. Ilyenkor, ha sikerül időben váltani és a gondolatot elengedve, a pillanatot megragadni, még meg tudom menteni az egyensúlyt.

Mai rohanó világunkban megszoktuk, hogy miközben napi teendőinket végezzük egy csomó mindent pörgetünk még a fejünkben. Aggodalmak, szorongások, megoldatlan problémák, intézni valók és az ezekkel való spekulációk végeláthatatlan sora villan át agyadon egy másodperc töredéke alatt. Nincs idő. Tényleg nincs. 

Egyensúly csak az időtlenségben létezik.

Mielőtt gyakorolni kezdesz, jó, ha kiüríted az agyadat. Használhatod a bemelegítést is erre az átzsilipelésre, hogy mire odajutsz, meg tudd adni a tiszteletet a mozdulatnak és át tudd magad adni annak, ami történik.

Ebben az állapotban nem tudsz agyalni, nem tudsz máshol lenni, csakis ott, a hurrikán szívében, ahol nyugalom van és erő. A tudat felfrissül ebben az állapotban. Kitisztul a fej, megnyugszik az elme és az idő nem fog rajtad. 

Fölé emelkedsz a problémáknak és a megoldás sokszor magától megmutatkozik, hisz csak arra volt szükséged, hogy egy kicsit a feje tetejére állítsd a világot.

„Mert kézen állni jó.” Jó gyakorlást Barátom!