Legutóbb egy workshop kezdése előtt nekem szegezték a
kérdést: „Mit garantálok (a workshop alatt)?”
A kérdés meglepett, megmosolyogtatott és elgondolkodtatott.
Pár évvel ezelőtt még zavarba jöttem volna ettől a kérdéstől, most azonban a
kérdés és az általa keltett gondolataim is leginkább szórakoztattak.
Mit garantálok?
Két workshop között voltam épp és ez volt az a pillanat,
amikor tudtam enni egy keveset. Lenyeltem hát a falatot és egyenes kérdésre
egyenes választ adtam: „Semmit sem garantálok…”
Azt megígérhetem, hogy a legjobb tudásomat fogom adni, mert
így működök. Nem is tudok ennél kevesebbet adni, hisz a tanítványaim sikere az
én sikerem is. Ez ad folyamatos motivációt, erőt és kitartást ehhez rendkívül
izgalmas, sok örömet okozó, de néha nehéz és sok energiát igénylő munkához.
Ezt az utat együtt járjuk, így a felelősség is közös. Te
mész rajta, én meg kísérlek. Kölcsönösen ígéretet teszünk magunknak és
egymásnak, hogy a legjobb tudásunkat adjuk, és beletesszük erőnket, hitünket,
kitartásunkat, munkánkat. Ez elég szokott lenni a sikerhez, emellett a hosszú és kitartó gyakorlás után megjelenő fejlődés láttán mégis mindig képesek vagyunk meglepődni. :)
Garanciát azonban senki nem vállalhat a sikerre, mert akkor
elvenné Tőled a kockázat vállalás felelősségét, elvenné Tőled azt, hogy érett,
felnőtt döntést hozz, annak minden kellemes és kellemetlen következményével együtt.
Garancia arra van, ha olyan filmet nézel, aminek
ismered a végét. Bármekkora nehézséggel küzd is a főhős, végül sikerrel jár,
mert kell a ’happy end’. Az Élet nem ilyen. Itt nem azt mozizod, hogy
valaki a köves úton elesve felsérti a tenyerét, hanem Veled történik mindez.
Te hozod meg a döntést, hogy felállsz-e, miután elestél vagy
úgy maradsz, és üres tekintettel bámulsz magad elé. Már pedig el fogsz esni, az
szinte biztos. Elesel, hibát követsz el, mert, aki teszi a dolgát, az hibát is
kell, hogy elkövessen. A hiba értékes, mert abból tudsz tanulni. Aki nem
hibázik, nem is tanul, aki pedig nem indul el az önmaga felé vezető göröngyös
úton, az lehet, hogy nem kockáztat, de nem is nyer semmit.
Ha kézenállás tanulására adod a fejed, a csuklód meg fog fájdulni, és Te
próbára leszel téve. Eldöntheted, hogy a ’csukló hiszti’ hatására felhagysz a
gyakorlással, vagy tovább mész és a fájdalmat legyőzve, hozzáerősíted a
csuklódat a feladathoz.
Itt dől el, hogy a kifogás vagy a kihívás mozgat inkább.
Lehet, hogy ez egyszerűen nem a Te sportod, lehet, hogy
jobban jársz vele, ha valami mást tanulsz inkább, amihez több érzéked van.
Ha azonban felizzik Benned valami gyakorlás közben, ha érzed
magadban a szenvedélyt, a kihívást, akkor nem lesz kérdés, hogy átmenj tűzön,
vízen a győzelemért. Azért gyakorolsz, hogy megismerd magadban azt az erőt,
amivel képes vagy a problémák, nehézségek fölé emelkedni, képes vagy az
álmaidat megvalósítani.
Azért gyakorolsz, hogy megismerd magadban azt a részedet,
amit igazán tudsz tisztelni. A fájdalmad, a félelmed, a szorongásod és az
önkorlátozó hiedelmeid lesznek a legfőbb edzőtársaid. Velük kell, megküzdened nap, mint nap. Ebben a folyamatos
küzdelemben edződsz meg igazán, mert ilyenkor vagy rákényszerítve hogy túlmenj
a komfort zónádon újra és újra.
A ’ketrec’ biztonságosnak tűnik, azon belül ismerős a világ,
még ha sokszor fájdalmas és megalázó is. Az igazi lehetőségek azonban ezen túl
vannak. Ahhoz, hogy tényleg átmenj ebbe a jóval tágasabb, kényelmesebb és izgalmasabb világba, valódi motivációra van szükséged. Be kell, gyújtsd a rakétáidat, és vállalnod kell a
döntéseddel járó felelősséget és kockázatot.
Eljöttél kézen állni, mert vonzott ez az elképesztő
egyensúly, ez a hihetetlen erő, ami ebben pózban rejlik. Valójában azonban nem
a pózért jöttél, hanem azért, ami mögötte van. Önmagadért. Azért a részedért,
amit elzártál magadtól a biztonság érdekében.
Eljöttél kézen állni tanulni és most ki vagy borulva, szét
vagy esve, mert hirtelen szembesültél azzal a mérhetetlen félelemmel és
fájdalommal, amivel a boldog, önfeledt, játékos, önmegvalósító részedet körbe
vetted, nehogy előbújjon és újabb csalódást, újabb fájdalmat okozzon.
Rossz hírem van. Sajnos besétáltál a saját csapdádba. Most
már nem úszhatod meg, bármilyen nehéz is, de dolgoznod kell magadon…
Van azonban egy jó hírem is. Végre itt vagy, végre meghoztad
a döntést, még, ha nem is teljesen tudatosan. Kezdődhet a munka, kezdődhet a
gyakorlás, végre adtál egy igazi esélyt magadnak, és tudd, hogy nem vagy
egyedül.
Vannak gyakorló társak, akik talán épp azzal a félelemmel
küzdenek, ami most még Téged is korlátoz. Láthatod azokat is, akik már jó pár
démonjukkal sikeresen megvívtak. Láthatod magad előtt az utat, ami mindenkinél
más, és más, mégis ki van jelölve. Én pedig legjobb tudásommal kísérlek és
hiszek Benned, jobban, mint Te magadban, mert ez a dolgom.
Nekem az adja az erőt, mikor látom a szemedben az erőt, az
őrület és megszállottság fényét. Egy pillanatra igazán hittél magadban és ez a
hit átvitt a korlátaidon túlra. Ilyenkor hálás vagyok, hogy láthatom azt a
csodálatos alkímiát, ahogyan a tekinteted megváltozik.
Tanárként én ettől esek igazán transzba. Ez az, amiért
igazán megéri, és ez az, amiért nem garantálhatok Neked semmit.
Menj át a korlátaidon, győzd le a félelmet, a fájdalmat és
mindent, ami elválaszt Téged az álmaidtól!
Ha egyszer elkezdted a gyakorlást, ennél kevesebbel ne érd
be!
Mindent bele!
