2015. augusztus 4., kedd

Tanulságok a kézenállás gyakorlásában

Több előnye is van annak, hogy nálam a ’kézenállás’ órák vegyes szinten zajlanak. Legutóbb 3 résztvevő volt, köztük egy kezdő, egy közép-haladó és egy haladó. Mindhárom szinten látszott, hogy mi az aktuális kihívás, amellyel a gyakorlónak farkasszemet kell néznie, ugyanakkor mindhármuk előtt megjelent az a kijelölt út is, mely minden gyakorló számára ugyanaz és mégis más.


A kezdő láthatja az előtte álló szinteket, a középhaladó tud előre és vissza is tekinteni, a haladó pedig, látva hogy az alatta lévő szinteken ugyanazzal küzdenek, amivel annak idején neki is meg kellett harcolnia, egyre jobban kezdi értékelni a saját, megszerzett tudását.

Kezdők esetében, ha korábbi sérülésekből (nem csak testi) származó félelmek nem nehezítik az előrelépést, viszonylag gyorsan el lehet jutni a fal melletti, biztos lendülésig és az ottani stabil kézenállásig.

Innét két komoly, megdolgozni való terület van. A valódi függőleges és a falról való leválás.
Ha ezek is megvannak, közép-haladó szinten, a szabadon lendülős kézenállás minél stabilabb megtartása a cél terpeszben, zsugorban, haránt terpeszben és zárt lábbal.

Fejlettebb test-tudattal rendelkező gyakorlók ezt a szintet is viszonylag könnyen hozhatják, míg a többiek, azokon a szinteken akadnak el, ahol a saját, testi, lelki, vagy akár spirituális elakadásaik megállítják őket.



Ezeken az elakadásokon, ha igazán odafigyelsz, nagyon fontos és értékes tanításokat kaphatsz.

Legtöbbünk menthetetlenül begyűjti azokat a lelki sérüléseket, melyek gyermekkortól fogva meghatározzák a viselkedésünket és reakcióinkat. Annak érdekében, hogy a hasonló természetű sérüléseket elkerülhesd a jövőben, bizonyos, önkorlátozó működéseket hozol létre. Ezek a működések nem tudatosak, mint ahogy a keletkezésük sem a tudatos szinten zajlott, viszont tudatosíthatóak, és itt kezd a dolog igazán érdekes lenni. A korlát elsődleges funkciója, hogy megvédjen, később azonban akadállyá válik, melyet komoly és kitartó, belső munkával tudunk feloldani.

Sokan egy életen át kerülik a szembesülést, miközben hagyják, hogy az életüket számtalan, külső, belső akadály nehezítse. Gyárthatsz kifogásokat egészen profi szinten, akár ráfoghatsz mindent a gonosz külvilágra.

Ha azonban eleged van abból, hogy nem jutsz egyről a kettőre, legyen szó az élet bármely területén dédelgetett álmaiddal kapcsolatban, előbb-utóbb döntened kell, hogy a biztonságos lúzerséget és a véget nem érő sebnyalogatást választod, vagy szembenézel a fájdalommal, amit a lelked mélyén őrzöl és elindulsz a hiteles önismeret és egyben az álmaid megvalósítása felé.



Amikor összeszeded magad és eljössz kézenállást tanulni, tudd, hogy ezt a döntést már meghoztad. A szembesülést önként vállaltad, így az elkerülhetetlen...

Nézzük most meg, hányféle területen akadhatsz el, hogy szembesülj a korlátaiddal és, hogy a szükséges, külső-belső munkát elvégezhesd!

Bár a legfélelmetesebb dolognak legtöbben a falról való leválást találják, sokan már a fal melletti lendülésnél is elakadnak. Mi történhetett Veled gyerek (vagy akár magzat) korodban, ha már egyből az elején behúzod a féket?

·        Miért olyan nehéz elszakadni a biztonságot jelentő anyaföldtől?
·        Kitől kellett túl korán elszakadnod?
·        Mikor veszítetted el a biztonságérzetedet?
·        Mikor veszítetted el a lét-bizalmadat?

Sok hasonló kérdés felmerülhet ilyenkor, és ezekre a válasz cseppet sem fájdalommentes. Az ezekkel való szembenézést nagyon jól kell időzíteni, nem véletlenül lettek ezek a mély tudatba száműzve annak idején. 



Amikor egy gyakorló még fal mellet is a fellendüléssel küzd, először félelmet és önbizalom hiányt látsz a szemeiben. Nagyon tanulságos például a következő párbeszéd:
„-Lendülj most fal nélkül. Itt vagyok mögötted.”
„De ugye elkapsz, ugye megtartasz?”

Ilyenkor elgondolkodom, vajon ki és mikor nem kapta el vagy tartotta meg a kérdezőt. Nem bízik sem magában, sem a külvilágban. (Ez akkor is így van, ha az ellenkezőjét állítja.) 

Miközben szisztematikusan erősítjük a megfelelő izomcsoportokat és fejlesztjük a test-tudatot, a koordinációt, hosszú időn keresztül azon dolgozom, hogy az elveszett bizalmat visszaszerezzük. A bizalom bizony, könnyen sérül, és nehezen gyógyul.



Ahogy erősödik a tested, külső biztatásra kipróbálsz pár egyszerűbb, de látványos mozdulatot, testhelyzet, melyekhez korábban sem a fizikai erőd, sem a hited nem volt meg. Most mindez meglepően könnyedén sikerül, a sikerélmény pedig gyógyír a bizalomvesztésre. Erősödik az önbizalmad és a külvilágba vetett bizalmad egyaránt. Kezded érezni azt az erőt, amellyel képes vagy szembenézni a félelmeiddel. 

A problémák, az elakadások kezdenek kihívássá válni, hisz minden egyes sikerélmény közelebb hoz önmagadhoz és a saját, félelem nélküli alaptermészetedhez.


Egyszer csak rátalálsz arra a kisgyerekre, aki azelőtt voltál, hogy a bizalmadat elveszítetted volna, de itt már Veled van a befektetett munkádból fakadó erő és hit. Örömödben zokogni kezdesz. Ezt a kisgyereket már senki nem bánthatja, mert a Te, személyes védelmed alatt áll.

Mikor visszakapod egy elveszett, elfeledett részedet, az nem mindig ilyen látványos, de maga az élmény minden esetben katartikus. Megváltozik a tekinteted, a tartásod, még a járásod is. Más lesz a tested és a lelked tónusa. Más ember leszel, és ezt mások is megérzik. Megjelenik az életedben a derű, és alapállapottá válik a mosoly.



Ezzel szintet léptél, de még koránt sincs vége a tanulásnak, fejlődésnek.

A belső korlátok, félelmek előjöhetnek később, a falról való leválás gyakorlása közben vagy magaslaton, állványon való kézenállás gyakorlása közben is. Nem elég megtanulnod a technikát. Tudnod kell alkalmazni is bármikor, amikor szükség van rá. Ez jelenti a biztonságodat, ha kibillensz az egyensúlyodból. 

Hányszor billenünk ki akár nap közben a belső egyensúlyunkból! Ha ilyenkor nem tudod zsigerileg alkalmazni azt a mozdulatot, ami a biztonságodat jelenti, nem vagy biztonságban. A mozdulatnak belsővé kell válnia. Zsigeri, ösztönös szinten kell tudnod alkalmazni, akár kézenállásról, akár egy kiborító élethelyzetről van szó.

Eljön az a pont, ahol már nem a félelmeid korlátoznak, hanem részben az, hogy megszoktad a kudarcot, részben pedig a sikereidet követő türelmetlenséged áll a fejlődésed útjába.

Ilyenkor szembe kell nézz azzal, hogy dühös vagy, ha nem sikerül, hogy bosszanthat mások sikere, hogy verseny helyzet alakulhat ki, amiben, ha úgy érzed, alul maradsz, még magadat is megutálhatod… A saját magad ellensége lehetsz azért, mert nem tudod hozni azt a szintet, amit megkövetelsz magadtól.



Talán megszoktad, hogy a szeretetért, a törődésért meg kell dolgoznod, teljesítened kell a szüleid elvárását. Lehet, hogy neked nem sikerült, a testvérednek viszont igen, így ő lett a kedvenc, míg neked a ’fekete bárány’ szerep jutott. Ha nem tudsz megfelelni, legyél Te a rossz, az alkalmatlan, a problémás gyerek. Lehet, hogy nem szeretnek, de legalább eléred, hogy foglalkoznak veled. Légy Te a lázadó, a sértett fél, az erkölcsi győztes, aki csak azért sem fog az elvárásoknak megfelelni, és kitör a szülői ketrecből...

Tinédzserként szinte mindenki átéli a lázadás élményét. Ilyenkor megtapasztaljuk azt az erőt, ami az ellenállásból fakad. Ez természetes velejárója ennek a korszaknak. A kérdés csak az, kinőjük-e, vagy megőrzünk belőle egy darabkát akár egy szublimáltabb formában.

Bosszantó és fájdalmas élmény, mikor rajtakapod magad, hogy úgy viselkedsz, mint egy dacos kisgyerek. Érett, felnőtt ember létedre mit ki nem hoz Belőled egy kis kézenállás! Nem is gondoltad volna. Ha visszanéznéd videón a mimikádat, a reakcióidat, nem tudnád, sírjál-e vagy nevessél. Itt a szintlépés az, ha felfedezed az önmagadon való nevetés örömét. Ez számos gyerek és kamaszkori feszültséget feloldhat, és a feszültség távozásával, annak helyén megjelenik az akaraterő, a kitartás, úgy érzed, végre jó szelet sikerült fognod a vitorládba.



A legnehezebb mindig a kezdet, illetve az a kezdet, mikor két szint határán vagy.

Azért harcolsz, hogy a gravitációt a barátoddá tedd és megtanulj, szabadon lendülni. Keresed a valódi függőlegest, a valódi stabilitást. Megvan a stabil pozíció, akár több testhelyzetben is. Ha túlbillensz, kifordulsz cigánykerékbe, így már nem félsz a hátraeséstől. Lendülsz és megtartod zárt lábbal, zsugorban, terpeszben és haránt terpeszben is. Most jön a nagy mutatvány: mindezt összekötni...

Itt már nem póz van, hanem mozdulat, miközben igyekszel tartani az egyensúlyt. Mindened megvan a sikerhez, de az összpontosításod még nem teljes. Az is egy evolúció, ahogy a belső figyelmet térben és időben kiterjeszted. Itt már ki tudod zárni a zavaró érzelmeket, és a belső rádiót is elnémítottad.



A problémát az jelenti, mikor egy könnyebb mozdulatot egy nehezebb követ, és Te belül, a figyelmeddel már a másodiknál tartasz. Mivel nem adtad meg a figyelmet, ha úgy tetszik, a tiszteletet az első mozdulatnak, mivel nem tartottad eléggé fontosnak a második mellett, ezért már az első sem sikerül. Ha ilyenkor megengeded magadnak a türelmetlenséget, a mozdulatot könnyen elveszítheted.

Le kell, állj, meg kell, nyugodj és el kell, engedj minden elvárást. Fel kell, ébreszd magadban a végtelen, kiapaszthatatlan türelem érzését. Azt kell, érezd, hogy a világ minden ideje a Tiéd. Rá kell, érj a mozdulatra elejétől a végéig. Olyanná kell, tedd a mozdulatot, mint egy szertartást, mint egy formagyakorlatot.

Mind a mai napig kibillenek, ha gyakorlás közben a napi teendőimen kezdek fantáziálgatni. A gyakorlás legyen rendszeres, de nem mehet rutinból, különben kiveszik belőle az életteli elevenség, és belefásulsz.

Ez történik a versenysportokban is. Ha csak egy győztes lehet, és minden a győzelemért történik, a győztesen kívül mindenki más számára csak a vesztes szerep marad. A gyakorlásból fakadó öröm így elveszik, és csalódás marad a helyén. 

Ha magadért gyakorolsz, a saját fejlődésedért és a saját, belső felfedező utadért, csak győztes lehetsz.



Ha kifejleszted az önmagadon való nevetés képességét, az élet olyan helyzeteiben is találsz örömöt és derűt, ahol másoknak csak a fájdalom jut. 

Ha sikerül a figyelmedet kiterjesztened a pillanatra, annak teljes mélységében, sosem fogsz unatkozni, és mindig képes leszel tanulni.

Aki pedig végig tanulja az életét, az testi-lelki-szellemi frissességét is végig megőrzi, és az életet annak teljes izgalmában átéli.

Ezt kívánom Neked is. Erőt, kitartást és derűt a gyakorláshoz! :)

   


   

2015. február 22., vasárnap

Lehet szellemi út a kézenállás?

Régóta figyelem már az órákon megjelenő embereket, hogy kinek mi lehet a motivációja, kit mi hajt a kézenállás felé vezető úton. Azt figyeltem meg, hogy amikor valaki elkezd kézen állni tanulni, a motivációinak csak egy részével van tisztában. Ahogy halad előre a gyakorlásban, újabb és újabb kihívások kerülnek elé.



Van, aki a fellendülésnél találkozik a saját korlátaival, van, aki nehezen érez rá a függőlegesre, van, aki nehezen tartja feszesen a testét, vagy épp a hátraeséstől való félelmében korlátozza a saját mozdulatait.

Találkozhatsz azokkal a félelmeiddel, melyeket más területen már rutinosan titkolsz magad elől. Ráláthatsz önkorlátozó működésekre, viselkedési mintákra, melyek valószínűleg az élet más területein is korlátoznak a kibontakozásban.

A szembesülés elkerülhetetlen.

Egyszer az egyik résztvevő megkérdezte, hogy mitől spirituális a kézenállás. Ezen a kérdésen azóta is sokat gondolkodom.

Amit mindenekelőtt tisztázni kell, hogy számomra mi a spiritualitás. Ahogy figyelem a saját és a környezetemben élők ez irányú törekvéseit, arra jövök rá, hogy a spiritualitás első és egyben legfontosabb szintje, egyfajta terápia. Nem mondom, hogy ezen túl nincs semmi, de úgy látom, sokan hajlamosak ezt a szintet egyből átugrani, és egy jóval biztonságosabb területen keresgélni, ahol nincs annyira beletolva az arcuk a saját elakadásaikba.



Meglátni a saját tökéletlenségedet, szembenézni azzal, hogy hányféle módon keseríted meg a saját, és a környezetedben élők életét, azzal, hogy nem a saját életedet éled, ehhez kell az igazi bátorság. Félünk a kudarctól, a fájdalomtól, dühtől, a saját meztelenségünktől, kiszolgáltatottságunktól.
A kézenállás a spiritualitásnak elsősorban ezen a terápiás, önismereti szintjén működik. 

Sokan nem mernek terápiába menni, mert félnek, hogy a kép, amit önmagukról önmaguknak és a külvilágnak vetítenek, összeomlik az igazság könyörtelen reflektorfényében. Egy ártalmatlan kézenállás órán, ehhez képest ez a veszély látszólag nem fenyeget…

Most jön az a rész, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, és az sincs kizárva, hogy ezzel a cikkel lövök egy öngólt magamnak, de amit látok, annyira tanulságos, hogy nem maradhat kimondatlanul.

Tehát ott tartottunk, hogy mitől is spirituális a kézenállás. Egy rendkívül összetett testedzésről van szó, ahol látványos mozdulatokat lehet elsajátítani, felfrissítheted a vérkeringésedet és az idegrendszeredet, miközben erősítheted és nyújthatod a tested teljes izomzatát. Ez így együtt elég vonzó lehet sokak számára.



Azt azonban le kell szögezni, hogy az, az éned, aki eljön egy órára, nem az, az éned, aki szembenéz a saját korlátaival, félelmeivel és azokat megértve túllendül az elakadásain. Minden alkalommal, mikor ezen átmegy egy résztvevő, megváltozik a tekintete. Az, hogy ezzel a kézenállásban is szintet lép, csak áldásos mellékhatás ahhoz képest, hogy sikerült felülmúlnia egy önkorlátozó működést.

A nagy kérdés, az, hogy mit kezdesz azzal az önmagaddal, amellyel az órán találkozol. Azért jöttél, hogy megtanulj, kézen állni, nem? Fizettél érte, beleraktad a figyelmedet, az energiádat, és akkor hirtelen szembesülsz a saját ellenállásoddal. Behúzott fékkel nyomod a gázt. Iszonyatos erőfeszítéssel próbálsz lendülni, mégsem kerülsz még a közelébe sem a függőlegesnek. Verejtékben úszva kisandítasz oldalra és azt vagy kénytelen szemlélni, ahogy egy társad, kényelmesen és elegánsan, minden erőfeszítés nélkül lendül bele abba a pózba, amiről Te csak álmodsz…

Szkanderezhetsz önmagaddal egy életen át, de azt is lehet, hogy mindörökre befejezed ezt az önkorlátozó viselkedést. A Te döntésed, de tudd, akárhogy is döntesz, meg kell, hogy fizesd az árát és ebben a befektetett pénz lesz a legkevesebb.



Megtörtént, hogy egy első ránézésre határozott, magabiztos energiát sugárzó résztvevő annyira szégyellőssé vált a gyakorlás alatt, hogy képtelen volt az instrukcióra összpontosítani. Féltette az önmagáról kialakított képet és rettegett attól, hogy a többiek esetleg bénának látják majd. Úgy tűnt, őt is meglepte a saját reakciója. Persze bénának is tűnt, de nem a többiek szemében, mert aki egyszer elért egy szintet, nagyon jól tudja, mennyire meg kellett dolgozzon a saját sikeréért.

Amíg azzal vagy elfoglalva, hogy nehogy bénának tűnj, addig bénának is fogod érezni magad. Az első sikerek ebben az esetben akkor fognak jönni, mikor felvállalod a saját tökéletlenségedet. Hidd el, óriási megkönnyebbülés megérteni, hogy egy kézenállás órán lehetsz béna. Ha kezdő vagy, ez természetes.

Fogd fel egy izgalmas belső útnak megkeresni azt, hogy mi az, ami korlátoz. Mit kell, tegyél, hogy kiengedd a féket?



Ez egy rendkívül támogató közösség. Itt a résztvevők nagyon tudnak örülni egymás sikereinek. Látjuk egymást, és tudjuk, hogy mekkora belső munka van abban, amikor valaki végre legyőzi a félelmeit, és mondjuk, fel mer lendülni fal mellett, vagy akár le tud válni a falról, arról nem is beszélve, mikor elkezdi megérezni a saját, belső egyensúlyát.

Számtalanszor voltam tanúja ilyen pillanatoknak. Értsd meg, hogy a társaid nem árgus szemekkel figyelnek, hanem szívből drukkolnak Neked. Engedd el a szégyenlősségedet, figyelj az instrukcióra és az eredmény nem marad el. Amikor egy nagy, belső ellenállással küzdesz, és tényleg küzdesz, annak akkora feszültsége van, hogy a gyakorlás megáll az egész teremben. Mindenki Téged figyel, és úgy tolja Neked az energiát, hogy megtáltosodsz tőle. Az ellenállás gátja átszakad, és Te végre átlendülsz önmagadon, hogy találkozz a saját nagyszerűségeddel.



Tényleg ezt akarod kihagyni?! Egy mozdulatba telik, hogy letedd a félelmeidet. Fejben tartani az összes eddigi kudarcodat, az összes hamis képet, amit valaha magadról alkottál, ragaszkodni a korlátaidhoz, és közben erőtlenül próbálkozni… Ilyenkor az instrukciónak, a sikernek és a korlátaidon való felülemelkedésnek nincs is helye Benned.

Ha a kudarc része a személyiségednek, érthető, ha ez jelenti a biztonságot, hisz mi lesz veled, ha hirtelen sikerül valami? Egy pillanat alatt kukába kerül a lúzer-imidzs és innentől felvállaltan is felelősséget kell, vállalnod az életedért. Innentől beleszólásod van abba, hogy az életed útját kudarcokkal, vagy sikerekkel kövezed-e ki.



A lúzerség lehet biztonságos, mert sodródás van és nincs tétje a tetteidnek. Akármit is csinálsz, úgyis pofára esés a vége. Valami azonban mégis idehozott. Előbb, utóbb döntened kell, melyik vagy: az, aki korlátozza magát, vagy az, aki átlendül ezeken a korlátokon és kibontja a szárnyait.

Amikor valaki könnyedén lendül, ezek a kibontott, belső szárnyak is segítik a mozdulatát.
Olyan is történhet, hogy technikailag megtanulsz valamit, de a lelked még nem tud rácsodálkozni a saját tudására.

Egy tanítvánnyal sokáig gyakoroltuk a kifordulás helyes technikáját, hogy, ha esetleg túllendül, ne törje össze magát. Amikor ennek a technikája megvan, többé nem kell félned a hátraeséstől, mert ilyenkor kényelmesen és biztonságosan kifordulsz cigánykerékbe.

Háromszor egymás után megcsinálta tökéletesen. Ezután azt mondtam neki: látod, te is meg tudod csinálni. Erre ő azt felelte: hát igen, egyszer majd ez is meglesz… Ekkor esett le, hogy ő még nem tudja, hogy már tudja. Elmondtam neki, hogy ez nem majd meglesz, hanem ez már most megvan. Ezt a tudást most már csak alkalmazni kell. Végre le lehet válni a falról.

Nála azonban a falról való leválásnak olyan szinbólikus jelentése van, amire lélekben még nem készült fel. Lehet, hogy még máshonnan is le kell válnia előtte. Vajon neki mit képvisel ez a fal valójában?



Emlékszem, mikor flikket tanultam ugrani, volt olyan szakasza a gyakorlásnak, amikor elég volt a tanárnak messziről figyelnie az ugrást és sikerült, de, ha a tekintetét elfordította, képtelen voltam egy rendeset ugrani. Valamin nekem is át kellett lendülnöm ahhoz, hogy a saját önbizalmam tényleg bennem legyen és ne egy külső, tekintély személybe kihelyezve.

Néha be kell, hogy dobjanak a mély vízbe, ahhoz, hogy tényleg úszni kezdjél. Mikor ott állok egy tanítvány mögött, tudja, hogy nyugodtan hátra eshet, úgyis elkapom. Ha ott van a fal mögötte, a fal lesz az, ami megállítja. Ha ezek nélkül lendülsz, neked kell a saját, belső lendületedet szabályoznod.

Lendülhetsz túl nagyot, ha résen vagy, megfoghatod a saját lendületedet a kellő pillanatban. Lendülhetsz túl kicsit, ha időben mozdulsz, még mindig beleforgathatod magadat a függőlegesbe.
Mindkét mozdulathoz az kell, hogy végig jelen légy, és a tudatosságodat kiterjeszd az egész testedre, az ujjaktól a lábujjakig.

A figyelem, az önbizalom, a lendület és az egyedsúly mind, mind Benned lehet, ha a helyüket, nem félelmek, és más, önkorlátozó működések foglalják el.

Ahogy a gyakorlás folyamán ezeket felismered és meghaladod, egyre közelebb kerülsz ahhoz az önmagadhoz, aki képes megvalósítani az álmait, mert, aki képes a saját, függőleges tengelyét fejjel lefelé is uralni, az nem ismer lehetetlent.



A kézenállás lehet csak egy mozdulat, de lehet egy út is önmagad felé. Te döntöd el, számodra melyik lesz.