2015. február 22., vasárnap

Lehet szellemi út a kézenállás?

Régóta figyelem már az órákon megjelenő embereket, hogy kinek mi lehet a motivációja, kit mi hajt a kézenállás felé vezető úton. Azt figyeltem meg, hogy amikor valaki elkezd kézen állni tanulni, a motivációinak csak egy részével van tisztában. Ahogy halad előre a gyakorlásban, újabb és újabb kihívások kerülnek elé.



Van, aki a fellendülésnél találkozik a saját korlátaival, van, aki nehezen érez rá a függőlegesre, van, aki nehezen tartja feszesen a testét, vagy épp a hátraeséstől való félelmében korlátozza a saját mozdulatait.

Találkozhatsz azokkal a félelmeiddel, melyeket más területen már rutinosan titkolsz magad elől. Ráláthatsz önkorlátozó működésekre, viselkedési mintákra, melyek valószínűleg az élet más területein is korlátoznak a kibontakozásban.

A szembesülés elkerülhetetlen.

Egyszer az egyik résztvevő megkérdezte, hogy mitől spirituális a kézenállás. Ezen a kérdésen azóta is sokat gondolkodom.

Amit mindenekelőtt tisztázni kell, hogy számomra mi a spiritualitás. Ahogy figyelem a saját és a környezetemben élők ez irányú törekvéseit, arra jövök rá, hogy a spiritualitás első és egyben legfontosabb szintje, egyfajta terápia. Nem mondom, hogy ezen túl nincs semmi, de úgy látom, sokan hajlamosak ezt a szintet egyből átugrani, és egy jóval biztonságosabb területen keresgélni, ahol nincs annyira beletolva az arcuk a saját elakadásaikba.



Meglátni a saját tökéletlenségedet, szembenézni azzal, hogy hányféle módon keseríted meg a saját, és a környezetedben élők életét, azzal, hogy nem a saját életedet éled, ehhez kell az igazi bátorság. Félünk a kudarctól, a fájdalomtól, dühtől, a saját meztelenségünktől, kiszolgáltatottságunktól.
A kézenállás a spiritualitásnak elsősorban ezen a terápiás, önismereti szintjén működik. 

Sokan nem mernek terápiába menni, mert félnek, hogy a kép, amit önmagukról önmaguknak és a külvilágnak vetítenek, összeomlik az igazság könyörtelen reflektorfényében. Egy ártalmatlan kézenállás órán, ehhez képest ez a veszély látszólag nem fenyeget…

Most jön az a rész, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, és az sincs kizárva, hogy ezzel a cikkel lövök egy öngólt magamnak, de amit látok, annyira tanulságos, hogy nem maradhat kimondatlanul.

Tehát ott tartottunk, hogy mitől is spirituális a kézenállás. Egy rendkívül összetett testedzésről van szó, ahol látványos mozdulatokat lehet elsajátítani, felfrissítheted a vérkeringésedet és az idegrendszeredet, miközben erősítheted és nyújthatod a tested teljes izomzatát. Ez így együtt elég vonzó lehet sokak számára.



Azt azonban le kell szögezni, hogy az, az éned, aki eljön egy órára, nem az, az éned, aki szembenéz a saját korlátaival, félelmeivel és azokat megértve túllendül az elakadásain. Minden alkalommal, mikor ezen átmegy egy résztvevő, megváltozik a tekintete. Az, hogy ezzel a kézenállásban is szintet lép, csak áldásos mellékhatás ahhoz képest, hogy sikerült felülmúlnia egy önkorlátozó működést.

A nagy kérdés, az, hogy mit kezdesz azzal az önmagaddal, amellyel az órán találkozol. Azért jöttél, hogy megtanulj, kézen állni, nem? Fizettél érte, beleraktad a figyelmedet, az energiádat, és akkor hirtelen szembesülsz a saját ellenállásoddal. Behúzott fékkel nyomod a gázt. Iszonyatos erőfeszítéssel próbálsz lendülni, mégsem kerülsz még a közelébe sem a függőlegesnek. Verejtékben úszva kisandítasz oldalra és azt vagy kénytelen szemlélni, ahogy egy társad, kényelmesen és elegánsan, minden erőfeszítés nélkül lendül bele abba a pózba, amiről Te csak álmodsz…

Szkanderezhetsz önmagaddal egy életen át, de azt is lehet, hogy mindörökre befejezed ezt az önkorlátozó viselkedést. A Te döntésed, de tudd, akárhogy is döntesz, meg kell, hogy fizesd az árát és ebben a befektetett pénz lesz a legkevesebb.



Megtörtént, hogy egy első ránézésre határozott, magabiztos energiát sugárzó résztvevő annyira szégyellőssé vált a gyakorlás alatt, hogy képtelen volt az instrukcióra összpontosítani. Féltette az önmagáról kialakított képet és rettegett attól, hogy a többiek esetleg bénának látják majd. Úgy tűnt, őt is meglepte a saját reakciója. Persze bénának is tűnt, de nem a többiek szemében, mert aki egyszer elért egy szintet, nagyon jól tudja, mennyire meg kellett dolgozzon a saját sikeréért.

Amíg azzal vagy elfoglalva, hogy nehogy bénának tűnj, addig bénának is fogod érezni magad. Az első sikerek ebben az esetben akkor fognak jönni, mikor felvállalod a saját tökéletlenségedet. Hidd el, óriási megkönnyebbülés megérteni, hogy egy kézenállás órán lehetsz béna. Ha kezdő vagy, ez természetes.

Fogd fel egy izgalmas belső útnak megkeresni azt, hogy mi az, ami korlátoz. Mit kell, tegyél, hogy kiengedd a féket?



Ez egy rendkívül támogató közösség. Itt a résztvevők nagyon tudnak örülni egymás sikereinek. Látjuk egymást, és tudjuk, hogy mekkora belső munka van abban, amikor valaki végre legyőzi a félelmeit, és mondjuk, fel mer lendülni fal mellett, vagy akár le tud válni a falról, arról nem is beszélve, mikor elkezdi megérezni a saját, belső egyensúlyát.

Számtalanszor voltam tanúja ilyen pillanatoknak. Értsd meg, hogy a társaid nem árgus szemekkel figyelnek, hanem szívből drukkolnak Neked. Engedd el a szégyenlősségedet, figyelj az instrukcióra és az eredmény nem marad el. Amikor egy nagy, belső ellenállással küzdesz, és tényleg küzdesz, annak akkora feszültsége van, hogy a gyakorlás megáll az egész teremben. Mindenki Téged figyel, és úgy tolja Neked az energiát, hogy megtáltosodsz tőle. Az ellenállás gátja átszakad, és Te végre átlendülsz önmagadon, hogy találkozz a saját nagyszerűségeddel.



Tényleg ezt akarod kihagyni?! Egy mozdulatba telik, hogy letedd a félelmeidet. Fejben tartani az összes eddigi kudarcodat, az összes hamis képet, amit valaha magadról alkottál, ragaszkodni a korlátaidhoz, és közben erőtlenül próbálkozni… Ilyenkor az instrukciónak, a sikernek és a korlátaidon való felülemelkedésnek nincs is helye Benned.

Ha a kudarc része a személyiségednek, érthető, ha ez jelenti a biztonságot, hisz mi lesz veled, ha hirtelen sikerül valami? Egy pillanat alatt kukába kerül a lúzer-imidzs és innentől felvállaltan is felelősséget kell, vállalnod az életedért. Innentől beleszólásod van abba, hogy az életed útját kudarcokkal, vagy sikerekkel kövezed-e ki.



A lúzerség lehet biztonságos, mert sodródás van és nincs tétje a tetteidnek. Akármit is csinálsz, úgyis pofára esés a vége. Valami azonban mégis idehozott. Előbb, utóbb döntened kell, melyik vagy: az, aki korlátozza magát, vagy az, aki átlendül ezeken a korlátokon és kibontja a szárnyait.

Amikor valaki könnyedén lendül, ezek a kibontott, belső szárnyak is segítik a mozdulatát.
Olyan is történhet, hogy technikailag megtanulsz valamit, de a lelked még nem tud rácsodálkozni a saját tudására.

Egy tanítvánnyal sokáig gyakoroltuk a kifordulás helyes technikáját, hogy, ha esetleg túllendül, ne törje össze magát. Amikor ennek a technikája megvan, többé nem kell félned a hátraeséstől, mert ilyenkor kényelmesen és biztonságosan kifordulsz cigánykerékbe.

Háromszor egymás után megcsinálta tökéletesen. Ezután azt mondtam neki: látod, te is meg tudod csinálni. Erre ő azt felelte: hát igen, egyszer majd ez is meglesz… Ekkor esett le, hogy ő még nem tudja, hogy már tudja. Elmondtam neki, hogy ez nem majd meglesz, hanem ez már most megvan. Ezt a tudást most már csak alkalmazni kell. Végre le lehet válni a falról.

Nála azonban a falról való leválásnak olyan szinbólikus jelentése van, amire lélekben még nem készült fel. Lehet, hogy még máshonnan is le kell válnia előtte. Vajon neki mit képvisel ez a fal valójában?



Emlékszem, mikor flikket tanultam ugrani, volt olyan szakasza a gyakorlásnak, amikor elég volt a tanárnak messziről figyelnie az ugrást és sikerült, de, ha a tekintetét elfordította, képtelen voltam egy rendeset ugrani. Valamin nekem is át kellett lendülnöm ahhoz, hogy a saját önbizalmam tényleg bennem legyen és ne egy külső, tekintély személybe kihelyezve.

Néha be kell, hogy dobjanak a mély vízbe, ahhoz, hogy tényleg úszni kezdjél. Mikor ott állok egy tanítvány mögött, tudja, hogy nyugodtan hátra eshet, úgyis elkapom. Ha ott van a fal mögötte, a fal lesz az, ami megállítja. Ha ezek nélkül lendülsz, neked kell a saját, belső lendületedet szabályoznod.

Lendülhetsz túl nagyot, ha résen vagy, megfoghatod a saját lendületedet a kellő pillanatban. Lendülhetsz túl kicsit, ha időben mozdulsz, még mindig beleforgathatod magadat a függőlegesbe.
Mindkét mozdulathoz az kell, hogy végig jelen légy, és a tudatosságodat kiterjeszd az egész testedre, az ujjaktól a lábujjakig.

A figyelem, az önbizalom, a lendület és az egyedsúly mind, mind Benned lehet, ha a helyüket, nem félelmek, és más, önkorlátozó működések foglalják el.

Ahogy a gyakorlás folyamán ezeket felismered és meghaladod, egyre közelebb kerülsz ahhoz az önmagadhoz, aki képes megvalósítani az álmait, mert, aki képes a saját, függőleges tengelyét fejjel lefelé is uralni, az nem ismer lehetetlent.



A kézenállás lehet csak egy mozdulat, de lehet egy út is önmagad felé. Te döntöd el, számodra melyik lesz.

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése