Mit tesz egy ’harcos’ békeidőben?

Tisztázzuk egyből az elején! A ’harcos’ számomra olyan ember, aki ténylegesen tisztában van a saját halandóságával, múlandóságával.

Most talán azt gondolod, persze, persze, de ki az, aki nem tudja, hogy meg fog halni?

Mert ezt mindenki tudja, ugye? Így is van, hisz halál árad felénk a médiából, a ’Híradóból’, rokonok, barátok, ismerősök hagynak el minket örökre, mikor eljön az ideje.

Mégis azt mondom, más valamit tudni és más valamivel tisztában lenni. Aki nem csak tudja, hogy meghal, de tisztában is van vele, az kénytelen lesz az élet minden pillanatát kiélvezni, kihasználni. Innentől kezdve minden pillanat végtelenül értékessé válik. Az ízek, színek, illatok és testérzetek olyan intenzívvé válnak, mint kisgyerekkorban, mikor még minden tapasztalat új volt.  

Ezt a szembesülést legtöbben addig tolják el maguktól, ameddig csak lehet. Félelmetes és fájdalmas felismerés ez napjaink világában, ahol a biztonság illúziójával áltatjuk/altatjuk magunkat egy életen át.

Amikor valaki megtudja, hogy halálos beteg, és csak pár hónapja maradt hátra, hirtelen minden átértékelődik. Nincs több fecsegés, nincs több politizálás és értelmetlen időtöltés.

Innentől bakancs lista van…

Az emberélet drága, mert értékes tapasztalatokhoz juttathatod általa magadat, viszont olcsó is, hisz bármikor elveszítheted.

Nézz most magadba mélyen! Mik azok a dolgok, melyeket még egyszer, valamikor az életben szeretnél kipróbálni?

Addig nem halok meg, amíg…. 

• 
  
• 
  
• 
  
• 
  
• 
  
• STB.

Na, be tudod fejezni a mondatot?

Vannak dolgok, melyeket nem érdemes halogatni.

Nem rég megnéztem egy interjút egyik kedvenc ’példaképemmel’, Ido Portallal.

Ez az emberfeletti ember, mozgásban pontosan azt valósítja meg, amire én is törekszem. Olyan izomzatot fejlesztett magának, ami szó szerint mindenre alkalmas. 

Helyből ugrik lehetetlenül magas szaltót előre és hátra, nincs olyan kartámaszos testhelyzet, amibe ne tudna belekerülni akár statikus, akár dinamikus módon.

Amit a testével művel, az már művészet, de ami legjobban lenyűgöz, az a mindezek mögött húzódó filozófia. 

Egyszerű, tiszta és természetes, szinte már zsigeri. 

„Mozogni nem a teljesítményért kell, hanem magáért, a mozgásért. Amire törekszel, az sosem jön el. A mozgás a mozgás pillanatában történik, nem valamikor a jövőben, mikor végre sikerült egy mozdulatot elsajátítanod. Lehet gyűjtögetni, de mozdulat végtelen számú van. Soha nem fogsz a végére jutni.

Viszont a kreatív mozgás képessége olyan ajándék, mely csak addig van jelen, amíg élsz vele. Ha leszoktatod magadat a mozgásról, el fogod veszíteni a mozgásképességedet, és akkor már késő lesz.”

Mozogj a mozgásért, az ’itt és most’ –ban!

Ha azt érzed, kezdesz berozsdásodni, ha kezd a mozgástered beszűkülni, ne halogasd tovább, mert, ha így folytatod, nem csak a mozgástered, de az élettered is beszűkül! 

  

Hányszor hallom, hogy ’gyerekkorban még tudtam spárgázni, még állásból mentem le hídba, de most…’ És aztán jön a jól ismert lemondó sóhaj. 

Legyintesz a mozgásra, legyintesz az életedre, legyintesz az extázisra. Legyintesz önmagadra…

A mozgás öröm, a mozgás egészség, a mozgás maga a fiatalság, maga a frissesség. A mozgás felfedezőút. Nem csak a tested mozog! Ezt még a ’fittness jógában’ is érzik.

Különösen akkor van próbára téve a szellemed, amikor igazi, kihívást jelentő mozdulatokkal, testhelyzetekkel kerülsz szembe. Nem azt mondom, hogy mindenkinek cirkuszi szintű mutatványokkal kellene kísérleteznie, de minden olyan mozdulat, melynek az elsajátításához elő kell szedned magadból az ember felettit, megéri a fáradságot.

A félelmeiden, korlátaidon túl olyan minőségekre bukkansz, melyek értelmet és mélységet adnak az életednek.

Ezt a győzelmet azonban nem adják olcsón.

Van, aki megtorpan, megijed a hirtelen rátörő felelősség súlyától, engedi, hogy elméjét uralma alá hajtsa a kétely, a belső bizonytalanság. A mozdulatok félszeggé válnak, a végtagok remegnek, s közben a hit, a lelkesedés és az erő lassan egészen elhagyja a lelket. Ez bizony, nem az, az állapot, amellyel érdemes lenne csatába menni. "A gyáva élet mindig rövid..." Ahogy a költő mondja.

Ha hagyod, hogy a saját, belső ellenállásod legyőzzön, sosem ismered meg azt az önmagadat, aki igazából lehetnél. Azt az önmagadat, aki kezébe veszi az életét, aki többé már nem a körülmények fogja, hanem saját sorsának alakítójaként van jelen.

A belső ellenállást félelem, kétely, és kicsinyhitűség táplálja. Az, hogy ezek milyen formában mutatják meg magukat, azon múlik, hogy hol tartasz éppen önmagad megértésében.

• ·        Megjelenhetnek, mint kifogások, melyek mögé könnyen el tudsz bújni. 
• ·        Megjelenhetnek, mint 'mérgek', melyek megkeserítik az életedet és szerencsés esetben fellobbantják Benned a haragot, mely szép lassan aztán erővé válik.   
• ·        Megjelenhetnek, mint méltó ellenfelek, vagy akár edzőtársak a cselekvés harcmezején.
• ·        Végül, lehetnek tanítók, akik irányába - az önmagad felé vezető úton haladva - egyre nagyobb hálát érzel majd.

Vajon sikerül, vagy elbukom? Jöhet a jogos kérdés: Mi a garancia arra, hogy sikerrel jársz?

Mostanában sok olyan reklám érkezik hozzám, ahol a termékre vagy szolgáltatásra tripla garanciát vállalnak. Neked semmit sem kell kockáztatnod. Kényelmesen vállalod a teljes biztonságot.

Ma már sok mindent kipróbálhatsz így is, kockázat (és talán mellékhatás) mentesen. 

A kockázat vállalás azonban az érett, felnőtt személyiség egyik sarkalatos alapköve. Aki igazán jót akar Neked, nem veszi le a válladról a kockázatvállalás terhét.

Egyik tanárom mesélte el, hogy épp egy nagyon erős beavatásra készült a mesterével. A beavatás annyira ijesztőnek ígérkezett, hogy feltámadt benne a kétely, és megkérdezte a mesterét, mi a garancia rá, hogy a beavatás révén nem fog megőrülni.

A mester válasza kemény volt, és rádöbbentette a tanítványt a saját felelősségére.

„-Tehát mi is a garancia, hogy nem őrülök meg a beavatáson?”
„-Semmi.”

Az igazi, embert próbáló dolgokra nincs garancia, különben nem lennének embert próbálóak...

Ahhoz, hogy egy igazán összetett ászanát – melyhez erő, hajlékonyság, egyensúlyérzék, koncentráció és önmagadba vetett mélységes hit szükséges – meghódíts, elő kell szedd magadból azt az énedet, aki elszánt, aki kíváncsi a saját mélységére és, aki problémák és kifogások helyett csakis kihívásokat ismer.

Egy igazi harcos a folyamatos fejlődés megszállottja. Nem a könnyű győzelmet, hanem a méltó ellenfelet keresi béke időben is. 

Ehhez az kell, hogy őszintén tiszteld magadban azt, akivé válhatsz.

Azok a minőségek, melyek előtt a jógában fejet hajtasz (tudatosság, együttérzés, önfegyelem, stb.) mind Benned vannak.

A nehezebb, kartámaszos és egyensúly helyzetek olyan mestereid lehetnek, melyek a feléjük vezető úton, szó szerint önmagad fölé emelnek. Miközben feléjük tartasz, önmagad felé is közeledsz, és ők szép lassan, ahogy megnyílsz rá, átadják Neked tudásukat, bölcsességüket.

A tibeti buddhizmusban létezik egy felettébb praktikus tanítás. 

Úgy tartják, egy lélek számtalan formában képes testet ölteni, de ezek közül a legritkább és egyben a legértékesebb az emberi testet öltés. Emberként – ha ezt képes vagy felismerni – olyan lehetőségeid vannak, amilyenek még az isteneknek sincsenek.

Kitartó gyakorláson keresztül megértheted azokat a titkokat, melyeknek segítségével kiléphetsz a Szenvedés Körforgásából!

Ha elmulasztod, hogy felismerd életed jelentőségét és értékét, legközelebb nagyon hosszú idő múlva juthatsz megint emberi testhez.

Azt mondják, az, hogy egy lélek emberi testet kapjon olyan ritka lehetőség, hogy csak akkor tud megtörténni, "hogyha a hatalmas világ óceán mélyéről 100 évente egyszer feljövő teknősbéka, fejével pont beletalál az óceán felszínén hánykolódó kerékabroncsba." Ez azért nem túl gyakori, ugye?

Mindez persze szimbolikusan értendő, és sokat nem is érdemes rágódnod rajta, hisz ki tudja, miben hiszel és melyik vallás útját járod éppen.

Bármely vallást követed is (az ateizmus is vallás!), tudd, hogy a kezedben a legnagyobb lehetőséget tartod. A saját törékeny életedet. Egyedül Rajtad áll, mit hozol ki belőle.