2012. május 8., kedd

A megtisztulás



Mikor először találkoztam a „jala neti” módszerével, viszonylag rövid időn belül legyőztem a helyzet bizarrsága keltette ellenállást, és csodálkozva tapasztaltam, hogy az egyik orrlyukamon beöntött víz valóban a másik orrlyukamon folyik ki.

Persze megfelelő szögben kell, tartsd a fejed, hogy mikor öntöd a vizet az erre a célra legyártott „neti kannából”, az valóban az orrodon, és ne a szádon folyjék ki. A vizet fel kell forralni, aztán ízlés szerint sóval elkeverni. Természetesen ilyenkor csak szájon át tudunk levegőt venni.
Sok jót hallottam már áldásos hatásáról mindkét „neti kriyának”, tudtam, hogy a jóga és pránajáma gyakorlásomat is meg fogja segíteni, azt is tudtam azonban, hogy a „sutra netivel” már nem lesz ilyen könnyű dolgom.

Ezek a gyakorlatok kizárólag éhgyomorral végezhetők, főleg az utóbbi, mert az öklendezést sajnos nem lehet megúszni.

Mivel még Delhiben sikerült megfáznom, elég sok nehézséget okoztak bedugul orrlyukaim. Ez különösen pránajáma gyakorlás közben volt zavaró, mikor váltott orrlyukakon kellett volna lélegezni. „Közeledik a megváltás” – biztatott Vinay, mikor eljött a nagy nap. „Nem sokára úgy fogsz lélegezni, mint azelőtt soha” –mondta cinkos mosollyal.

Mikor rám került a sor, kaptam egy vékony gumicsövet, amit Vinay utasítására az orromon át a torkomba kellett tolnom. Már akkor elindul az öklendezés és a nyelési reflex, mikor a cső bekerül a torokba, pedig a neheze csak ez után jött. Be kell, nyúlj a szádba, és reflexeiden úrrá léve, ki kell húznod a cső végét a torkodból.

Becsületesen próbálkoztam, de be kell, valljam, csak a harmadik próbálkozással jártam sikerrel. A torokban való, reménytelennek tűnő kotorászás és az öklendezéssel való harc kimerített. Végül már a kezemben éreztem a csövet, de a nyálkás, sikamlós gumi kicsúszott az ujjaim közül.

Megmondom őszintén utáltam ezt a gyakorlatot, de tudtam, hogy előbb utóbb átmegyek a nehézségeimen. Vinay türelmes volt, és bízott bennem. Azt mondta, ha kitartó vagyok, meg fogom találni a módját. Valójában arra volt szükség, hogy egyszerre legyek laza és elszánt. Hiszen egy végtelenül egyszerű dologról van szó. Ha nyugodt maradsz, sokkal könnyebb megőrizni a kontrolt reflexeid felett.

Végül egy szép márciusi napon meghoztam a döntést. Az igazat megvallva az is motivált, hogy aznap jöttek új arcok, és nem akartam előttük felsülni. Így hát elszánt nyugalommal letoltam a csövet, és hideg véremet megőrizve, egyetlen céltudatos mozdulattal kihúztam a torkomból. Ezek után, az volt a feladat, hogy a cső két végét az orr és a torok között oda-vissza húzogassam, majd lassan, a torkon át a másik végét is kihúzzam.  Az előző procedúrához képest ez már viszonylag simán ment.

Visszamentem az ülőpárnámhoz, és olyat pránajámáztam, amilyenről csak álmodtam korábban. Tiszta és éber volt a tudatom végig. Egyáltalán nem vártam a gyakorlás végét, a levegő pedig minden erőfeszítés nélkül, szabadon áramlott át az orrlyukaimon. Azelőtt sosem gondoltam volna, hogy ennyire lehet a légzést élvezni J

Következő alkalommal már tudtam, mire számítsak, és rövid gyakorlás után, egészen rutinszerűen kezeltem a komisz kis gumicsövet.

Változatlanul nem vált kedvencemmé a gyakorlat, de mikor a dzsungelben megint megfáztam, és bedugult az orrom, a máskor 2-3 hétig is elhúzódó gyógyulás 3 nap alatt lezajlott a cső segítségével.

Annyira belejöttem, hogy hetente legalább egyszer megcsinálom, és valóban egyre éberebb vagyok. Kávét is jóval ritkábban iszom (csak néha az íze miatt), a látásom pedig érezhetően élesedik.

Most, hogy hazaérkeztem, nagyon óvatosnak kell lennem. Indiában minden nap 2 órát jógáztam, 2 órán át gyakoroltam a pránajámát, és rengeteg vitamindús gyümölcsöt, meg zöldséget ettem. A 3 hónap alatt nem ettem húst, nem ittam alkoholt, és mesterségesen előállított, műanyag ételeket sem fogyasztottam.

Megérkezésem örömére, pár nappal ezelőtt családi körben kerti partit rendeztek, és mikor közöltem velük, most még nem eszem húst, galádul rám vigyorogtak: „na és kolbászt?”
A kolbász-levest többé-kevésbé sikerült megúsznom, de másnap a Nagyiéknál is jelenésem volt… Hol van már a finom kókusz, a nedvdús papaya és a bódító illatú mangó! Hol van a delfinfej-formájú, ízletes keralai banán! Mindezeket most emlék formájában tárolom. Helyettük gőzölgő babgulyás van tokaszalonnával…

Szerencsére a hús-undor még tart, így kénytelen leszek a környezetemet hozzászoktatni új, különös gasztronómiai „perverziómhoz”. A tanulság mindebből leginkább az, hogy ha jógázgatás helyett intenzív jógagyakorlásba fogsz, sokkal több dolog megváltozik, mint amire számítasz J
   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése