Mikor először találkoztam a „jala
neti” módszerével, viszonylag rövid időn belül legyőztem a helyzet bizarrsága
keltette ellenállást, és csodálkozva tapasztaltam, hogy az egyik orrlyukamon
beöntött víz valóban a másik orrlyukamon folyik ki.
Persze megfelelő szögben kell, tartsd
a fejed, hogy mikor öntöd a vizet az erre a célra legyártott „neti kannából”,
az valóban az orrodon, és ne a szádon folyjék ki. A vizet fel kell forralni,
aztán ízlés szerint sóval elkeverni. Természetesen ilyenkor csak szájon át
tudunk levegőt venni.
Sok jót hallottam már áldásos
hatásáról mindkét „neti kriyának”, tudtam, hogy a jóga és pránajáma
gyakorlásomat is meg fogja segíteni, azt is tudtam azonban, hogy a „sutra
netivel” már nem lesz ilyen könnyű dolgom.
Ezek a gyakorlatok kizárólag
éhgyomorral végezhetők, főleg az utóbbi, mert az öklendezést sajnos nem lehet
megúszni.
Mivel még Delhiben sikerült megfáznom,
elég sok nehézséget okoztak bedugul orrlyukaim. Ez különösen pránajáma
gyakorlás közben volt zavaró, mikor váltott orrlyukakon kellett volna
lélegezni. „Közeledik a megváltás” – biztatott Vinay, mikor eljött a nagy nap.
„Nem sokára úgy fogsz lélegezni, mint azelőtt soha” –mondta cinkos mosollyal.
Mikor rám került a sor, kaptam egy
vékony gumicsövet, amit Vinay utasítására az orromon át a torkomba kellett
tolnom. Már akkor elindul az öklendezés és a nyelési reflex, mikor a cső
bekerül a torokba, pedig a neheze csak ez után jött. Be kell, nyúlj a szádba,
és reflexeiden úrrá léve, ki kell húznod a cső végét a torkodból.
Becsületesen próbálkoztam, de be
kell, valljam, csak a harmadik próbálkozással jártam sikerrel. A torokban való,
reménytelennek tűnő kotorászás és az öklendezéssel való harc kimerített. Végül
már a kezemben éreztem a csövet, de a nyálkás, sikamlós gumi kicsúszott az
ujjaim közül.
Megmondom őszintén utáltam ezt a
gyakorlatot, de tudtam, hogy előbb utóbb átmegyek a nehézségeimen. Vinay
türelmes volt, és bízott bennem. Azt mondta, ha kitartó vagyok, meg fogom
találni a módját. Valójában arra volt szükség, hogy egyszerre legyek laza és
elszánt. Hiszen egy végtelenül egyszerű dologról van szó. Ha nyugodt maradsz,
sokkal könnyebb megőrizni a kontrolt reflexeid felett.
Végül egy szép márciusi napon
meghoztam a döntést. Az igazat megvallva az is motivált, hogy aznap jöttek új
arcok, és nem akartam előttük felsülni. Így hát elszánt nyugalommal letoltam a
csövet, és hideg véremet megőrizve, egyetlen céltudatos mozdulattal kihúztam a
torkomból. Ezek után, az volt a feladat, hogy a cső két végét az orr és a torok
között oda-vissza húzogassam, majd lassan, a torkon át a másik végét is
kihúzzam. Az előző procedúrához képest
ez már viszonylag simán ment.
Visszamentem az ülőpárnámhoz, és
olyat pránajámáztam, amilyenről csak álmodtam korábban. Tiszta és éber volt a
tudatom végig. Egyáltalán nem vártam a gyakorlás végét, a levegő pedig minden
erőfeszítés nélkül, szabadon áramlott át az orrlyukaimon. Azelőtt sosem
gondoltam volna, hogy ennyire lehet a légzést élvezni J
Következő alkalommal már tudtam, mire
számítsak, és rövid gyakorlás után, egészen rutinszerűen kezeltem a komisz kis
gumicsövet.
Változatlanul nem vált kedvencemmé a
gyakorlat, de mikor a dzsungelben megint megfáztam, és bedugult az orrom, a
máskor 2-3 hétig is elhúzódó gyógyulás 3 nap alatt lezajlott a cső
segítségével.
Annyira belejöttem, hogy hetente
legalább egyszer megcsinálom, és valóban egyre éberebb vagyok. Kávét is jóval
ritkábban iszom (csak néha az íze miatt), a látásom pedig érezhetően élesedik.
Most, hogy hazaérkeztem, nagyon
óvatosnak kell lennem. Indiában minden nap 2 órát jógáztam, 2 órán át
gyakoroltam a pránajámát, és rengeteg vitamindús gyümölcsöt, meg zöldséget ettem.
A 3 hónap alatt nem ettem húst, nem ittam alkoholt, és mesterségesen
előállított, műanyag ételeket sem fogyasztottam.
Megérkezésem örömére, pár nappal
ezelőtt családi körben kerti partit rendeztek, és mikor közöltem velük, most
még nem eszem húst, galádul rám vigyorogtak: „na és kolbászt?”
A kolbász-levest többé-kevésbé
sikerült megúsznom, de másnap a Nagyiéknál is jelenésem volt… Hol van már a
finom kókusz, a nedvdús papaya és a bódító illatú mangó! Hol van a
delfinfej-formájú, ízletes keralai banán! Mindezeket most emlék formájában
tárolom. Helyettük gőzölgő babgulyás van tokaszalonnával…
Szerencsére a hús-undor még tart, így
kénytelen leszek a környezetemet hozzászoktatni új, különös gasztronómiai
„perverziómhoz”. A tanulság mindebből leginkább az, hogy ha jógázgatás helyett
intenzív jógagyakorlásba fogsz, sokkal több dolog megváltozik, mint amire
számítasz J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése