Kreativitás és Bátorság

          Bevallom, néha visszasírom a „régi szép időket”, amikor még fél éjszakákat kísérleti akrobatikával töltöttem, de hát nekem is csak 24 órából áll a nap. Most már jól strukturált óráink vannak, „bevezetés, tárgyalás, befejezés”, mint az irodalom órán. Ez persze nem jelenti azt, hogy kicsit is veszítettünk volna a kreativitásunkból, sőt.

          Ha képes vagy ugyan azt a dolgot akár hosszabb ideig a fókuszban tartani, alaposabban fel tudod térképezni az abból fakadó lehetőségeket. Egy sima, ”mezei” lábon fecskéből például, megfelelő előkészítés mellett gyakorlatilag bárhová el lehet jutni. Miközben az általunk ismert verziókat igyekszünk fejben tartani, a test néha „magától” teljesen más, új irányokat keres, amit hétköznapi értelemben hibának tartunk.

          A hibát persze nyugodtan tehetjük idézőjelbe, hiszen a legizgalmasabb átkötések sokszor éppen ezekből a hibákból születnek. Akkor miért hívjuk ezeket a spontán megnyilvánulásokat hibának? Valószínűleg megszoktuk, hogy „csak egy jó megoldás van”, hiszen az iskolában ezt tanították nekünk. Pedig ugyanazt a „problémát” többféle módon megoldani fantasztikus érzés. 

Nem rég elém került egy youtube filmecske, ami felrázó hatással volt rám. Készítettek egy tudományos felmérést arról, hogy egy átlagos óvodás-korú gyerek hányféle ötletet kínál fel egy gémkapocs hasznosítására, és az eredmény döbbenetes volt. A lurkók gyakorlatilag kifogyhatatlanok voltak…

Ugyanazok a gyerkőcök, ötlet-gazdagságuk közel felét veszítették el 10-éves korukig, mire pedig elérték a 15. életévüket, kreativitásuk mindössze 10%-át tudták megőrizni! Hogy ennek az oktatási rendszer, a szülői bénázás vagy az egész társadalom az oka, arról nyilván megoszlik a vélemény, de ez a lényegen mit sem változtat. Mire felnövünk, gyerekkorunkhoz képest alaposan beszűkülünk. Van is egy mondás, miszerint, ha egy helyzetet sehogy sem tudsz megoldani, kérdezz meg egy gyereket! J

          Mostanában sokaktól hallom, hogy gyerekkorukban mennyi mindenre voltak képesek, amiket most már nem tudnak megcsinálni. Legtöbbször meg se próbálják, mert félnek. Még az is kérdés lehet, mi lesz, ha leesik a zsonglőr labda. Persze, hogy leesik, még a profiknak is időnként, sőt, mire ide eljutottak, nagyon sokszor leesett már. Ezért nem csirkékkel, meg aranyhörcsögökkel gyakorol az ember. Ha leesik a zsonglőrlabda, lehajolsz, felveszed, és gyakorolsz tovább. Estére lehet, hogy lesz egy kis derékfájásod. Megfelel a válasz?

          Egy felnőtt nem szeret túl sokat kockáztatni. (Ha igen, akkor vagy szerencsejátékos, vagy menő vállalkozó.) Képzeljük csak el, mi történik, ha megpróbál fára mászni, és nem sikerül! Mindenki rajta röhög, megüti magát, megsérül, kórházba kerül, Úristen, nem fizet tébét!!!

Szóval egy fára mászástól a Világ Végéig jutottunk, s lám, az egyik lépés logikusan következik a másikból. Logikusan, sőt, akár tudományosan megmagyarázhatjuk, miért vagyunk szerencsétlenek. „30 év felett már nincs akrobatika, 40 felett nem szülhet a nő, tönkre megy a prosztata, csontritkulás, leépülés, elhülyülés, végül ránk kacsint a megváltó Halál…” Ugye milyen frankó közhiedelmeink vannak?! Aki ezt elhiszi, az mire föl vár mást?! Ha a dongó elhinné, amit a tudósok megállapítottak, ekkora testtel nem volna képes repülni. De szerencsére a dongó szarik a tudósokra, és repül! J

          A gyerek, mikor járni tanul, vagy fára mászik, nem gondol arra, mi lesz, ha leesik. Arra ott az aggódó szülő. Csak arra koncentrál, amit éppen csinál, benne van a pillanat varázsában, és a cél határozza meg a gyakorlás irányát. A siker, nem szerencse, hanem döntés kérdése.

          Emlékszem egyszer „hajdanán”, enyhén szalon-spicces állapotban elkezdtem felmászni a Holdvilág Árok egyik hasadékán, és egyszer csak józan döntést kellett hozzak. Volt egy pont, ahonnét vagy visszamegyek, vagy kimászok egy szakadék fölé nyúló sziklára, és onnét tovább a hegygerincre. Ha tovább megyek, azzal annak veszélyét kockáztatom, hogy esetleg leesek, és egy életre nyomorékká válok, vagy akár meg is halok. Egy pillanatra eszembe jutottak azok az agy és gerinc-sérült betegek, akikkel apám foglalkozik a Rehabban. Bizony csúnya dolog lenne odakerülni… Ha viszont lemegyek, azzal feladom, és az nem tesz jót az önbecsülésemnek. Így hát rövid dilemma után úgy döntöttem, „nincs olyan verzió, hogy leesek”, és felmásztam gond nélkül. A pillanatnyi dilemma arra hívta fel a figyelmemet, hogy innentől veszélyes, innentől tétje van, és ha nincs egy szilárd döntés, nagy bajba kerülhetek. A leesés lehetőségét egyszerűen ki kellett húznom ahhoz, hogy tovább menjek, és biztonsággal felérjek.    

        

          Hogyan is jön mindez az akrobatikához? Mi köze a kreativitásnak a spirituális hozzáálláshoz? Nagyon is sok. Azzal, hogy a kudarc lehetőségét kizárom, egyrészt nem vonzom be a bajt az aggodalmammal, másrészt kevesebb dologra kell összpontosítanom, s így nagyobb az esélyem a sikerre. Nem véletlen, hogy zen vonalon is a jelen pillanat tökéletes átélése a cél. Ha a mester hátba vág a pálcájával, miközben meditálni próbálsz, az azt jelenti, hogy meditálni próbálsz, ahelyett, hogy meditálnál. 

Szóval, ha döntést hozol, arról hogy mit akarsz elérni, akkor nincs más dolgod, mint teljes figyelmeddel végrehajtani az instrukciót, és az eredmény nem marad el. Az instrukcióra való figyelés egyébként, a gyakorlás alatt időnként megjelenő félelem legyőzésének legjobb módszere. Nem néha működik, hanem mindig. Ha képes vagy a félelmeid, aggodalmaid helyett arra összpontosítani, amit csinálsz, a félelem magától eltűnik. A helyén felszabadult öröm jelenik meg, és ha hagyod úrrá lesz egész lényeden. Amit hazaviszel, az a nem-várt sikerélmény (mert a test mindent tud, ha nem rontjuk el agyalással), és a felszabadult öröm érzése.

          Tehát miért is gyakorlunk akrobatikát? Erre a kérdésre a legjobb válasz: gyere el, és megtudod. J

          

          A vicc az egészben az, hogy az, amitől mi szét parázzuk magunkat, az a gyereknek önfeledt játék. „Mi van, ha leejtenek?” Fel sem merül. Egy gyerek sokszor jobban bízik benned, mint Te magadban. Nálunk az a cél, hogy kibontsd a kreativitásod, és megtanulj újra önfeledten játszani. Legyél bátor, bízz magadban és a társaidban, és legyél nyitott, legyél kíváncsi az új megoldásokra.

Nagyon szépen kitaláljuk, mi legyen az adott óra menete, de emellett minden alkalommal meglepődök, és meglepődni jó.

          Ha szeretnéd Te is letenni önkorlátozó hiedelmeidet, és meglepődni, mennyi mindenre vagy képes, szeretettel várlak 'balancing' (kézenállás és egyensúlyfejlesztő) workshopjaimon és/vagy akrojógás eseményeimen. J

          További információt az akrojoga.hu-n, és a fb/kézen állni jó csoportban találsz.